DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ezért nem járt büntetés Hamilton safety car alatti balesetéért

Nagy visszhangja volt a Német Nagydíjon és a versenyt követően Lewis Hamilton szabálytalan bokszba hajtásának: arról viszont kevesebb szó esett, hogy a brit biztonsági autós fázis alatt balesetezett, amikor különösen óvatosnak kell lenni. Michael Masi versenyigazgató elmagyarázta, mi az oka, hogy nem is vizsgálták az ügyet. Az Alfa Romeók büntetése után kilencedik helyen értékelt Hamilton másik büntetlen esetéről, a biztonsági fázis alatti lassú haladásról is beszélt.

A vasárnapi hockenheimi esőőrület 30. körében az előző fordulóban kicsúszó Charles Leclerc Ferrarija még mentés alatt állt a 16-os kanyarban, mikor a versenyt vezető Lewis Hamilton a pályának ugyanezen pontján szintén elvesztette az irányítást, és alig méterekkel arrébb koccant a gumifalban. Ekkor érvényben volt a biztonsági autós fázis, ami fokozott óvatosságot követel a versenyzőktől.

Sérült szárnyával Hamilton a pályán átvágva rögtön a bokszutcába hajtott, szabálytalanul, a bóján túl: ezért – sokak által túl enyhének tartott – öt másodperces időbüntetést kapott. A versenyfelügyelők azonban azt illetően nem indítottak vizsgálatot, nem haladt-e Hamilton túl gyorsan a biztonsági autó alatt, és nem ez vezetett balesetéhez. A sajtó Michael Masi versenyigazgatóhoz fordult magyarázatért.



„Meglátásom szerint ez azon esetek egyike, amikor helyén kell kezelni a körülményeket” – idézi Masit a Racefans.net. „Trükkös körülmények voltak egész délután mindenki számára. Mondjuk úgy, hogy ezt is be kell venni az egyenletbe.”

Hamilton egy harmadik vitás esetben is érintett volt: a fenti eseményeket követően indokolatlanul lassan haladt a safety car mögött, a stewardok viszont megállapították, valójában így járt el az előírásoknak megfelelően. Az indoklás meglehetősen homályos volt: „A stewardok azonban megállapították, hogy mivel a 44-es autó saját balesetéből kifolyólag bokszba állt a VSC/safety car fázis során, majd hosszan állt a bokszutcában, egy körrel kevesebbet teljesített a safety car alatt, mint a körülötte levő autók. Ez azt jelentette, hogy kötelező volt a deltaidőt tartania, miközben a körülötte levő autók már a biztonsági autót próbálták biztonságosan utolérni” – olvasható a hivatalos dokumentumban. Masi erre is magyarázatot adott, egy anomáliát említve.

„A versenyzőnek a safety car alatti első két körén tartania kell a deltaidőt, ezt követően pedig felzárkóznia. Az anomália, hogy mindenki más a harmadik körében haladt, így utolérhették a biztonsági autót, Lewis viszont a második körén tartott, így effektíven a deltaidőt kellett figyelembe vennie. Mindenki más már ’versenyzett’, hogy utolérje a sor végét. Beszéltem azóta pár sportszakmai igazgatóval, és egy anomáliáról van szó, melyet korábban nem tapasztaltunk. Ezzel még foglalkoznunk kell” – fejtette ki az ausztrál szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: