DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Szabályos volt Hamilton vizsgált szabálytalansága

A közvetítésben látható üzenet tanúsága szerint Lewis Hamiltont vizsgálták a futam során a biztonsági autó mögötti lassú haladásért. A stewardok arra jutottak, hogy Hamilton valójában nem szegte meg az előírásokat.

Engedékenyek voltak a Német Nagydíj versenyfelügyelői, Lewis Hamiltonnal különösen: a Mercedes pilótája balesete utáni szabálytalan bokszutcába hajtásáért csak öt másodperces időbüntetést és egy büntetőpontot kapott. Rövidesen érkezett egy közlemény a versenyirányítástól, hogy az ötszörös világbajnokot ismét vizsgálják: a biztonsági autó alatt – amely már a pályán volt kicsúszása során is – szükségtelenül lassú tempóban haladt.

A futam hátralevő részében nem érkezett hír a vizsgálattal kapcsolatban. Az FIA oldalán csak este publikálták a dokumentumot, amelyből kiderül, a britnek nem jár büntetés, ugyanis a videós, rádiós és telemetriai anyagok és deltaidő vizsgálata alapján kiderült, valójában nem követett el szabálytalanságot.



Az indoklás a következő: „A 44-es autó látszólag szükségtelenül lassan haladt a biztonsági autós periódus során, az előtte és mögötte levő autókhoz viszonyítva. A stewardok azonban megállapították, hogy mivel a 44-es autó saját balesetéből kifolyólag bokszba állt a VSC/safety car fázis során, majd hosszan állt a bokszutcában, egy körrel kevesebbet teljesített a safety car alatt, mint a körülötte levő autók. Ez azt jelentette, hogy kötelező volt a deltaidőt tartania, miközben a körülötte levő autók már a biztonsági autót próbálták biztonságosan utolérni. Ezért tűnt úgy, hogy szükségtelenül lassan halad, holott a stewardok álláspontja szerint a szabályokat követte.”

A két kicsúszás, időbüntetés és macerás bokszkiállás miatt csupán 11. helyen célba érő Hamilton akár két pontot is szerezhet, amennyiben az Alfa Romeo versenyzőit kizárják. A csapat a rajtnál követett el szabálytalanságot, tiltott segítséget adva Raikkönennek és Giovinazzinak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: