DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Exkluzív: A karma majdnem lecsapott a Mercedesre

Toto Wolff saját bevallása szerint tartott attól, hogy a Mercedes megfizethet a látványos ünneplésért, amelyet a sportosztály alapításának 125. évfordulója alkalmából rendeztek szombaton, a Német Nagydíj időmérő edzésének napján. A csillagosok szakvezetője elismerte: a hétvége alakulásának fényében meglepte, hogy Lewis Hamilton révén sikerült megszerezniük a pole-pozíciót.

Visszareptette a paddockot az ötvenes évekbe a Mercedes a Német Nagydíj szombatján: a csillagos egylet egy filmes produkcióknak is dolgozó nagy-britanniai ügynökséget bízott meg azzal a feladattal, hogy olyan ruhába öltöztessék a teljes alakulatot erre a napra, amellyel megidézhetik a régmúltat. Nemcsak a versenyzők, de a szerelők, s még a catering-munkatársak is retro öltözékbe bújtak, az Ezüstnyilat már pénteken átöltöztették, ráadásul Hockenheimbe csődítettek mindenkit, akit csak lehet.

Minden adott volt ahhoz, hogy az egészből nagy égés legyen, hiszen a Ferrarik a pénteki dominancia után szombat reggel is uralták a baden-württembergi pályát, de végül a vörösök sültek fel. Sebastian Vettel turbóproblémák miatt már a Q1-ben búcsúzott, míg a pole-pozíció legnagyobb esélyesének számító Charles Leclerc a Q3 elején, mért kör nélkül volt kénytelen kimászni az üzemanyag-ellátási gondokkal bajlódó autójából, így az első rajtkockát végül Lewis Hamilton szerezte meg. Toto Wolff a bajnokcsapat sajtóértekezletén elismerte: tartott attól, hogy nagy égés lesz a múltidézős szombati mutatványból.

„A karma törvénye szerint, ami elméletileg elromolhat, az el is romlik, ha azt csinálod, amit mi. Azt, hogy felöltözünk ötvenes évekbeli ruhákba, megünnepelni a Mercedes 125 éves évfordulóját itt, Németországban, névadó szponzorként idehívjuk a barátainkat. A hétvége úgy is kezdődött, mintha minden ellenünk lenne, ráadásul így indult az időmérő edzés is. Nem vagyok babonás, de a karma törvényben nagyon hiszek. Egyrészről nagyon jó ez, hogy picit másképp jelenünk meg ezen a hétvégén, de szerintem most már el kell felejtenünk ezt a funky ruházatot és arra kell összpontosítanunk, hogy holnap a lehető legjobb munkát végezzük” – fogalmazott a csapatfőnök, akit a régi idők legendás Mercedes-vezérére, Alfred Neubauerre emlékeztető ruhába öltöztettek a csapat marketingesei.



A helyzetet súlyosbította, hogy mint utólag kiderült, Hamilton péntek délután nem véletlenül jött-ment dzsekiben a 40 fokos forróságban: a brit torokgyulladással bajlódik, s az is benne volt a pakliban, hogy nem tudja vállalni a hétvége hátralevő részét. Amennyiben bedobta volna a törölközőt az ötszörös világbajnok, a csapat a teszt- és tartalékpilótát, Esteban Ocont ültette volna a helyére, de erre végül nem került sor. Ez a gondja megoldódott Wolffnak, ennek ellenére a Q1-ben még semmilyen jel nem utalt arra, hogy megcsíphetik a rajtelsőséget.

„Ha tudnánk, örülnénk neki” – felelte a csapatfőnök arra a kérdésre, hogyan sikerült fordítaniuk. ”Néha hiába van ennyi adatod, szenzorod, a legokosabb mérnökeid, akkor sem tudod megválaszolni a kérdést. Láttuk, hogy a kivezető körös felkészülés nagyon fontos, de a Q1- nagyon zsúfolt volt, akkor egyszer sem tudtuk jól megoldani ezt a feladatot. Ilyen helyzetben a versenyzőknek is alkalmazkodniuk kell, de nekünk a Mercedesnél nem feltétlenül a Q1 élvez prioritást, ezt a szakaszt inkább a következő kettőre való felkészülésnek használjuk. Fogalmunk sem volt az elején, hogy mi a helyzet, ráadásul a fejlesztési csomag is egy változó volt. Csak remélni tudom, hogy mire Budapestre érünk, már jobban fogjuk érteni ezeket a dolgokat.”

Kétség sem férhet ahhoz, hogy a Ferrari immáron sokadik pechje vagy hibája is kellett a Mercedes újabb sikeréhez, így az olaszok érthetetlen vakrepülésének apropóján a paddockban már az a kérdés is megfogalmazódott: mit tenne vagy tanácsolna Wolff, ha beleszólhatna a Ferrari ügyeibe?

„Nem tudok és nem is akarok a Ferrarival foglalkozni. Mint márkát, nagyon tiszteljük őket, hiszen ők az egyik, vagy talán a legfontosabb márka az F1-ben. Elfogadtuk a kihívást, hogy velük kell harcolnunk, élvezzük a küzdelmet, néha bosszúsak vagyunk, és olyan drámát, dicsőséget teremtünk együtt, amelyre a sportnak szüksége van. Nekünk is voltak hasonló hibáink, mint nekik ma, alkalomadtán sorozatos egymás után, nehéz is volt megbirkózni ezekkel, de végső soron ez a motorsport világának legnehezebb versenysorozata, ahol a teljesítmény és a megbízhatóság között borzalmasan nehéz megtalálni az egyensúlyt. Mattia azt mondta nekem, hogy eltérő hibáik voltak a két autón, ráadásul olyanok, amelyeket korábban nem tapasztaltak. A sportemberi mívoltom sem engedi, hogy véleményt alkossak, esetleg balszerencsét kívánjak bárkinek” – mondta a Mercedes főnöke, aki beszélt arról is, hogy szerinte a 2. helyről startoló Red Bull pilóta, Max Verstappen megdolgoztathatja Hamiltont és Valtteri Bottast a vasárnapi futamon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: