DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Binotto berágott, retorzió jön a Ferrarinál?

Berágott a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azután, hogy a Német Nagydíj időmérő edzésén a maranellói gárda mindkét autója elvérzett. A szakvezető vállalta a felelősséget a történtekért és bejelentette, hogy igyekszik mihamarabb rendet tenni házon belül, hogy hasonló többé ne fordulhasson elő. Lehet, hogy fejek is hullanak majd a színfalak mögött?

Mint ismeretes, Sebastian Vettel már a Q1-ben kiesett egy turbóval kapcsolatos meghibásodás miatt, míg a pole-pozíció fő esélyesének számító Charles Leclerc a Q3 elején volt kénytelen kiszállni az autóból, üzemanyag-ellátási problémák miatt. A vörös alakulat hibák garmadáját produkálta a szezon eddigi részében, de a jelek szerint a mostani volt az utolsó csepp a pohárban: erre már Mattia Binotto csapatfőnök is felhúzta a szemöldökét és azonnali lépéseket helyezett kilátásba.

„Két olyan problémával szembesültünk, amelyekkel korábban soha. Kész szerencse, hogy ezeket büntetés nélkül meg tudjuk javítani vasárnapra” – mondta a hockenheimi időmérő edzés után a svájci szakember, aki hozzátette: „Érzem a személyes felelősséget…”



Hogy a szombati, valamint az évad korábbi részében elkövetett hibák garmadájának fényében ez mit jelent az egyre többször bírált Binottónál? „Nem csupán ezeket a problémákat kell megoldanunk. Szerintem a teljes hozzáállást meg kell változtatnunk, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő. Minden azon múlik, hogyan fejlesztjük az autót, hogyan vizsgáljuk a megbízhatóságot és a minőséget. Nem hiszek a balszerencsében, ezért szerintem belül át kell majd gondolnunk a dolgokat. Javítanunk kell a belső folyamatainkon.”

Mivel Binottóra lassan elviselhetetlen nyomás nehezedik, a paddockban elkezdtek arról pusmogni, hogy a színfalak mögött biztosan lesz retorzió a szombati történések miatt. A helyszínen a márka vezérigazgatója, Louis Camilleri is gondterhelt arccal botorkált szombat este, így biztosan vannak a Ferrarinál, akiknek van aggódnivalója.

„Messze még a vége, de pozitívnak kell maradnunk és arra kell törekednünk, hogy csapatként jobbá váljunk. Tanulnunk kell az ilyen helyzetekből” – fogalmazott Binotto.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: