Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. december 11. szerda
F1

Hamilton: Norrist és a McLarent is jó nézni

A Mercedes ötszörös F1-es világbajnoka nagyon örül annak, hogy a McLaren összeszedte magát és azt is várja, hogy két fiatal honfitársa, Lando Norris, valamint George Russell ellen harcolhasson.

Lewis Hamilton elismerően beszélt volt csapata, a McLaren fejlődéséről, valamint két fiatal honfitársa, George Russell és Lando Norris teljesítményéről is - nem fukarkodik a dicsérő szavakkal. Az ötszörös világbajnok nagyon örül annak, hogy a wokingi istálló összeszedte magát az utóbbi évek után, a két újoncban pedig szerinte nagy potenciál van.

"Csodálatos azt látni, hogy a McLaren ennyire jól teljesít, mert nagyon nehéz évek állnak mögöttük" - idézi a Mercedes-pilóta szavait a crash.net. "Ausztriában versenyeznünk kellett velük és nagyon impresszív volt látni Lando (Norris) fejlődését. Ennyire fiatalon, a pályafutása ennyire korai szakaszában így teljesíteni hétről hétre Carlos ellen, akinek jóval több a tapasztalata..." - magyarázta.

le

"Lando és George (Russell) is hasonló helyről érkezik, mint én és kivételes munkát végeznek. Nagyon más kihívásokkal néznek szembe, George csapata sokszor szenvedett, de ő segít nekik a fejlődésben. Én személy szerint nagyon izgatott vagyok amiatt, hogy lássam ezt a két fiatalt fejlődni, valamint ahogy leküzdik az akadályokat. Remélem, hogy versenyzünk még egymás ellen" - tette hozzá Hamilton.

Alighanem Norrisék még inkább remélik, hogy elkaphatják a sportág történetének egyik legeredményesebb versenyzőjét...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?