Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. július 18. csütörtök
F1

Pirelli: Rossz ötlet lenne a tavalyi gumikhoz visszatérni

Számos csapat – kivéve a Mercedest – küzd az átalakított abroncsok kezelésével. Felmerültek olyan hangok, melyek szerint egyszerűen vissza kellene hozni a 2018-as specifikációt. A gyártó szerint ez elhamarkodott, rossz ötlet lenne.

A 2019-es szezonban az abroncsszállító Pirelli változtatott termékeinek konstrukcióján: a kerekek vékonyabb futófelületet kaptak annak érdekében, hogy ne melegedjenek túl. A csapatoknak azonban – a domináns Mercedes kivételével – problémát okoz az új kialakítású abroncsok használata, melyek működési tartománya nagyon szűk.

Az utóbbi időszakban számos istálló hallatta hangját a gumik ügyében: a leghangosabb kritikus a Red Bull, amely szerint gyanús, hogy tavaly a Mercedesnek problémái voltak az abroncsok felmelegítésével, idén pedig egyedül a német istállónak nincsenek. Hallani arról, hogy a csapatok azt akarják, hozzák vissza a 2018-as specifikációjú abroncsokat, bár a Pirelli állítása szerint formális kérelmet még senki sem adott be hozzájuk. A gumicég úgy véli, nem lenne értelme az átváltásnak.

„Az abroncsok újak, de az autók is. Változott az aerodinamikai csomag, amely eltérő leszorítóerőt termel, mint a tavalyi” – mondta az Autosport lapnak Mario Isola, a Pirelli Formula-1-es részlegének vezetője. „Nem vagyok biztos benne, hogy a 2018-as specifikáció a jelenlegi autókon működne. Ezt nem tételezhetjük fel.”

„A csapatok jelenleg azon vannak, hogy a lehető leggyorsabban megértsék a gumik működését. Néhányuk eredményesebb ebben és hamarabb sikerül nekik, másoknak tovább tart. Amíg a termékünk biztonságos, megbízható, nem szemcsésedik és a túlmelegedés alacsony fokú, addig a Pirelli elégedett. A különbség az, hogy mi nem módosíthatunk a gumin a szezon közben, ők viszont módosíthatnak az autón” – utalt arra, hogy a csapatok dolga kiismerni az abroncsok kezelését.

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner – Helmut Marko mellett a fő kritikusok egyike – sem gondolja, hogy a 2018-as konstrukcióra való visszaváltás helyes megoldás lenne: „Vigyáznunk kell, mit szeretnénk. Alaposan át kell gondolnunk, mi is lenne jó nekünk, mielőtt azt hangoztatjuk, hogy a tavalyi gumikhoz térjünk vissza. Lehet, hogy utána csak panaszkodnánk azokra is, és akkor nem tűnnénk túl okosnak. Óvatosnak kell lennünk, kiismernünk őket és megbirkóznunk velük” – mondta Steiner.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?