DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

A Hondát meglepte, mekkora hátránya van

Nem sikerült jól a montreali hétvége a Red Bull és a japán gyártó szempontjából. Kanadában egyértelműen csak harmadik erőnek bizonyultak a riválisok után, aminek nem örültek Japánban.

Ráadásul egy olyan pályáról volt szó, ahol a motorerő számít a leginkább. A Ferrari és a Mercedes is megmutatta erősségét, és a Red Bull a Hondával már nem tudta felvenni velük a versenyt. Verstappen ugyan hátrébbról rajtolt, de elmondta, hogy ennél több nem volt a futamban.

Van min tehát dolgozni Japánban, ahol tisztában vannak a hátránnyal, de ekkorára még ők sem számítottak az Ezüstnyilakhoz képest, nyilatkozta Toyoharu Tanabe: „Még mindig hatalmas a különbség a Mercedeshez képest. Nagyobb, mint amit előzetesen gondoltunk, és nyilván nem vagyok elégedett ezzel. Szerencsére még így is tudunk velük versenyezni néhány helyszínen, de a különbség csökkentéséhez kell még néhány fejlesztés.”

 tanabe-a-hatranyro.2019



A wokingi alakulat rögtön egy erős motort követelt a Hondától, de most más a helyzet a Red Bullnál. Sokkal toleránsabb és megértőbb az energiaitalos alakulat, ami előbb-utóbb biztosan meghozza majd a gyümölcsét.

Már így is két dobogót fel tudnak mutatni év eleje óta, de a japánok főnöke elégedett a kapcsolatukkal, és nagy célokat fogalmazott meg: „A McLarennel eltöltött évek alatt tanultunk a negatív pillanatokból. Most a tanulási fázisban vagyunk, és ezért jobb a kapcsolatunk a Red Bull-lal. Együtt akarjuk majd végül megnyerni a bajnoki címet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: