DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Megegyeztek a csapatok: halasztják a 2021-es szabályokat

Most már biztos, hogy csak hónapok múlva ismerjük meg az új előírásokat: eredetileg a hónap végén kellett volna véglegesíteni a tervezetet, a tíz istálló azonban elfogadta, hogy csupán októberben érkezzenek konkrétumok.

Az eredeti határidő szerint a Nemzetközi Automobil Szövetségnek június 30-ig – 18 hónappal az életbe lépés előtt, ami 2021. január 1. – kellett volna az adott év jelentősen megváltozó szabálykönyvét kiadnia. A csapatok azonban már korábban tárgyalni kezdtek arról, hogy halasztják a véglegesítés időpontját: ehhez mind a tíz alakulat egyöntetű megegyezésére volt szükség. Az FIA kedden Párizsban összehívott találkozóján a csapatok formálisan is megegyeztek a halasztásról október 4-ig, amikor a Motorsport Világtanács összeül.

A szabályok késleltetésétől azt várják, hogy jobb esélyt biztosít a kisebb csapatoknak: a nagy istállók gőzerővel megkezdhetnék a felkészülést, ha a szabályokat már június 30-án nyilvánosságra hoznák, míg az ő anyagi forrásaik nem tennék lehetővé, hogy a 2019-es, 2020-as és 2021-es autón is párhuzamosan dolgozzanak. Októberben a 2019-es versenygép fejlesztése már nem kap hangsúlyt.



A hírről több Formula-1-es szakportál is beszámolt, köztük az Autosport és a RaceFans.net. Utóbbi hozzátette, a megegyezést több csapat azzal a feltétellel írta alá, hogy a költségvetési limitre vonatkozó kikötések már nem módosulnak számottevően októberig. Ezek az istállók attól tartottak, hogy a nagycsapatok a következő hónapok során lobbizni fognak, hogy nekik kedvező módon változtassanak a költségsapkán. A hírek szerint a McLaren kifejezetten ragaszkodott hozzá, hogy tisztázzák a halasztás feltételeit, a Williams, Red Bull és Racing Point pedig jogi tanácsadáshoz fordult.

A találkozón a tíz csapat képviselői mellett jelen volt Lewis Hamilton, Nico Hülkenberg és Alex Wurz, továbbá a Pirelli is.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: