DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Még a Mercedes is örül a Ferrari sikerének

Olyasmit is ritkán látni és tapasztalni az F1 világában, mint ami a Kanadai Nagydíj időmérőjén történt: Sebastian Vettel vezérletével a Ferrari meglepetésre legyőzte a Mercedest, ennek pedig a vert fél legénysége legalább annyira örült, mint az olasz gárda munkatársai. Az idén még nyeretlen vörösök a győzelem esélyéről még mindig félve mernek csak beszélni, de tény: már a kvalifikációs sikerük is nagyon jót tett az idei állapotoknak.

Lewis Hamilton az autóból kipattanva ölelgette Vettelt, Toto Wolff is vigyorogva gratulált Mattia Binottónak, az időmérőt követő sajtóeseményeken pedig a vesztes félen nyomokban sem lehetett csalódottságot felfedezni. Mindez nem véletlen: a két rivális istálló között soha nem látott jó viszony van (Barcelonában például a fél Ferrari-legénység együtt mulatott a mercedesesekkel a csillagosok motorhome-nyitóbuliján), ráadásul a most alulmaradó bajnokcsapatnál is pontosan érzik, hogy az idén mutatott történelmi bombaforma eredményeit jócskán felértékelné, ha nem egy alárendelt szerepben lévő rivális ellen érik el azokat.

Bár a Ferrari esélyeire mostanság már csak legyinteni szokás a paddockban, ezúttal sikerült villantaniuk: Vettel a Q3 hajrájában futott remek körével 0,206 másodpercet vert Hamiltonra. Előzetesen sejteni lehetett, hogy a Gilles Villeneuve pálya kedvezhet a Ferrarinak, ám ilyen kvalifikációs eredményre ők sem számítottak: „Elég régen volt ilyen, az utóbbi néhány futam sem volt könnyű, így mindenképpen örvendetes, hogy most jobb formában vagyunk. Bár papíron a pálya kedvez az autónknak, a munkát el kellett végeznünk, és ez nem volt könnyű” – mondta Vettel, aki a Ferrari első pole-pozícióját szerezte Charles Leclerc bahreini rajtelsősége óta, saját maga pedig kis híján egy éve, a tavalyi Német Nagydíjon állhatott fel legutóbb a pólusra. „Nagyon élveztem, bárcsak újrafuthatnám azt a kört! Az első két kanyarban óvatosnak kellett lennem, mert nem tudtam, hogy milyen a gumik tapadása, a kör hátralevő része viszont igazi élvezet volt. Az autó szinte kiabálta, hogy ’gyerünk, gyerünk!’ Nem tudtam, hogy Lewis mennyit fog javítani, mert ő általában nagyon jó itt. Nem voltam biztos benne, hogy meglesz, de aztán egyszer csak azt hallottam a rádióban, hogy megvan a pole. Hihetetlen érzés volt.”

00119010_557



Hamilton szerint a szabadedzések során, az egyenesekben produkált tempó alapján benne volt a pakliban, hogy a Ferrari erős lesz az időmérőn: „Nagyon örülök Seb eredményének, csodálatos kört futott. Az első köröm nagyon jól sikerült, és szerintem egészen jó a második hely, hiszen a kihagyott második szabadedzés miatt ma elég nagy hátrányból indultam. Az utolsó szektorban ma nekik működött a ’party mode’, de jól is van ez így. A versenyzésnek ilyennek kell lennie” – mondta a címvédő-listavezető brit, aki ölelgetve üdvözölte Vettelt, miután kimásztak az autóikból, és jó hangulatban viccelődtek egymással később is.

Dicsérte a riválist Toto Wolff, a Mercedes főnöke is: „A Ferrari extrém módon versenyképes volt a mai napon, Sebastian lenyűgöző kört rakott össze, így meg is érdemelték a mai eredményt. Mi nem voltunk elég gyorsak. Sejtettük, hogy erősek lesznek, mert tavaly is azok voltak. Nagyon jó az egyenesbeli sebességük, amely ellen nagyon nehéz védekezni. Hat tizedet veszítettünk ellenük azokon a részeken, amit megpróbáltunk a kanyarokban behozni, de ez nem sikerült.”

A kvalifikáció után mindenkit azt foglalkoztat, hogy a Ferrari képes lesz-e versenykörülmények között is a Mercedesek előtt maradni? Ezzel kapcsolatban erős a szkepticizmus, mivel a pénteki szabadedzésekből az rajzolódott ki, hogy az Ezüst Nyilak versenytempója sokkal jobb, így Vettel ezúttal is csupán annyit ígért, hogy megpróbálnak szoros csatát vívni: „Várom a holnapot természetesen, és bízom benne, hogy szoros lesz a csata. Tudjuk, hogy mik az erősségeink és a gyengeségeink. Az egyenesekben gyorsak vagyunk, és azt feltételezzük, hogy nem lesz könnyű előzni, de majd meglátjuk. Hosszú verseny lesz, a tempó alapján szoros lehet a csata, így tényleg tökéletes futamra van szükségünk ahhoz, hogy harcolhassunk a győzelemért” – fogalmazott a négyszeres vb-első.

Wolff elmondása szerint a Mercedesnél bíznak a hosszú etapos tempóban, de tisztában vannak azzal is, hogy hamar túl kell jutniuk a riválisokon: „Ha ez nem jön össze, akkor nagyon, nagyon nehéz helyzetben leszünk. Bizakodóak vagyunk, és ehhez hozzájárul az is, hogy a versenytempónk ígéretes” – fogalmazott a szakember. 

00119008_595

Vannak, akik szerint a Ferrari számára sanszot jelenthet az is, hogy a Mercedes ezen a hétvégén bevetett továbbfejlesztett motorjának egyik példányával megbízhatósági gondok adódtak: a Racing Point színeiben versenyző Lance Stroll alatt az utolsó szabadedzésen megadta magát az ominózus hajtómű, így – elméletileg – Wolfféknak is lehet aggódnivalójuk. „Meglepett bennünket, ami történt a Racing Pointnál, sajnáljuk is, hogy így alakult. Az okokat egyébként még nem tudjuk, viszont sokat futtattuk ezeket a motorokat a tesztpadon, és az alapján, amit ott láttunk, hiszünk abban, hogy nem kell lecsavarnunk a teljesítményt egyetlen meghibásodás miatt” – mondta ezzel kapcsolatban a szakember.

A viadaltól mindenki izgalmakat remél, ám függetlenül attól, hogyan alakul majd a vasárnap, Vettel kijelentette: nem feltétlenül kell úgy gondolni, hogy a montreali hétvége fordulópont a Ferrari számára. „Nagyon, nagyon hosszú ez a szezon, sok különféle pályán fogunk versenyezni. Azt biztosan tudjuk, hogy van felzárkóznivalónk. Ez a pálya most picit jobban kedvez nekünk. A végsebességünk más pályákon is jó volt, ez a tényező itt most fontosabb, hiszen nem sok kanyar van. A csapat keményen dolgozik, Maranellóban mindent beleadnak annak érdekében, hogy jobb autót kapjunk és jobb versenyeink legyenek” – fogalmazott a négyszeres vb-első, akivel tényleg nagyot fordult a világ 48 óra alatt, hiszen csütörtök délután még azokat a pletykákat kellett cáfolnia, hogy a sikertelenség miatt beleunt az egészbe és már az idei évad végén, a szerződése lejárta előtt egy évvel szögre akasztja a bukósisakját…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: