DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Verstappen nem csalódott a balszerencse miatt

Max Verstappennek nagyon nem jött ki jól a lépés a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén: a piros zászló miatt még a Q3-ba sem sikerült beverekednie magát a Red Bull-lal.

Bár a 11. pozícióból még kilencedik is lehet (Kevin Magnussen esetleges bokszutcai rajtja és Carlos Sainz lehetséges büntetése miatt), nyilván nem ezt álmodták meg az energiaitalos alakulatnál Verstappennel kapcsolatban.

A Haas pilótájának balesete azonnali piros zászlót vont maga után, ami többek között a Red Bull versenyzőjének is elrontotta a kvalifikációját. Verstappen így emlékszik vissza az esetre: „Nem vagyok csalódott, ez megesik az F1-ben. Megpróbáltuk a közepes gumikat, de nem éreztem valami jónak, aztán pedig a forgalom sem segített nekünk. Ekkor váltottunk lágy gumikra, de piros zászlót kaptunk. Balszerencsések voltunk.”

 verstappen-az-idomerorol-2019



A szabad gumiválasztás opció lesz a holland számára, de maga sem hiszi, hogy ebből előnyt tudna kovácsolni a futamon: „Nem tudom… Nem igazán vagyunk a Ferrari és a Mercedes tempójának szintjén, így elég nehéz lesz harcolni velük vasárnap. Ez nem az a hely, ahonnan rajtolni szerettünk volna, de meglátjuk, hogyan fog alakulni a verseny.”

Kérdés, hogy mit tud a középmezőnyből csinálni az egész hétvégén nem túl jól szereplő Red Bull-lal a holland versenyző a vasárnapi futamon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: