DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Raikkönen: Nincs nagy gond, csak lassúak vagyunk

Az első négy versenyen pontot szerzett az Alfa Romeo finn pilótája, Kimi Raikkönen, akinek meggyőződése, hogy az elmúlt két futamon látott szenvedések a pályák karakterisztikájának tudhatók be.

A szezont nagyszerűen kezdte Kimi Raikkönen, aki az első négy futamon mindannyiszor pontot szerzett, rövid ideig még a tabella ötödik helyén is tartózkodott, azonban az elmúlt két versenyhétvégén – Barcelonában és Monacóban – már nem úgy sikerültek a dolgok, ahogyan azt az Alfánál elképzelték.

„Nyilvánvalóan látszott, hogy nem voltunk eléggé gyorsak, nem ez az, amit el szerettünk volna érni – mondta Raikkönen a GP Fansnek, miután a Monacói Nagydíjon csak a 17. helyet szerezte meg. „Ha Monacóban valaki rosszul szerepel az időmérőn, akkor valószínűleg végig hátul fog küszködni a versenyen is. De komoly gondunk nincs, csak hiányzik egy kis tempó az autóból.”



„Barcelonában, a verseny utáni teszteken szerintem megértettük, mik voltak azok a dolgok, amik félresiklottak. Persze Monacóban nem a barcelonai gondok miatt voltunk lassúak, ez két külön dolog, azonban én úgy éreztem, hogy egyik pálya karakterisztikája sem kedvezett az autónknak. Remélhetőleg itt, Kanadában már valamivel értékelhetőbb pozícióban leszünk, de ez is csak menet közben derül majd ki. Szóval majd meglátjuk…” – tette hozzá védjegyévé vált mondatát a Jégember.

A Ferraritól új erőforrást kapott a Monacói Nagydíjra az Alfa Romeo és a Haas is, amiről most fog igazán kiderülni, mit is ér, azonban a Ferrari utolsó futamgyőztese szerint nem csak erről szól Kanada: „Meglehetősen trükkös ez a pálya. Egyértelmű, hogy ez nem az a tipikus utcai pálya, de néhol így is elég szűk – főleg a sikánok kijáratainál. Ha valaki rossz íven fordul el, megcsípi a rázót, azután pedig már nem is olyan nehéz a falban kikötni. Nem ez a legkönnyebb hely a versenyzésre.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: