DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Palmer: Nem Hamilton az év sztárja

Nem is Bottas vagy Leclerc. A BBC Sport szakértőjeként dolgozó korábbi F1-es pilóta Max Verstappen teljesítményét dicsérte, akinek a gyorsabb Ferrarikhoz és csapattársaihoz viszonyított szereplése mindent elmond.

A 21 éves Max Verstappen a Red Bull-lal öt verseny alatt második dobogóját szerezte a Spanyol Nagydíjon, a világbajnokságban pedig a harmadik helyen áll a két Mercedes-pilóta mögött, a Ferrari versenyzői előtt. Jolyon Palmer a BBC Sport F1-es rovatában így jellemzi a fiatal versenyzőt: „A holland eddig kivételes volt ebben a szezonban. Verstappen szupergyors. A 2018-as szezonkezdetét megbélyegző hibák teljesen eltűntek, de agresszív szemléletmódja megmaradt.”

„Tény, hogy Verstappent idén egyetlen versenyen sem előzte meg mindkettő Ferrari, pedig valamennyi alkalommal lassabb autója volt náluk az időmérőn” – hozta szóba Palmer az olasz istállót. Vélekedése szerint nem elég, hogy a Ferrarinak Mercedeshez viszonyított lemaradása miatt fájhat a feje, még a gyengébb autóban ülő Verstappen is megnehezíti a csapat életét.



„Eddig a szezon során ő a tüske, amely állandóan bökdösi a Ferrarit. Az olasz csapat nem teheti meg, hogy a futamokon kizárólag a Mercedesre szenteli a figyelmét, mert ha a Mercedesre ugornak, de elhibázzák, akkor Verstappen is legyőzi őket. Már rendszeresen megcsinálta, aminek Barcelona volt a legjobb példája. Spanyolországban Vettel elkeseredettsége, hogy a rajtnál harcoljon a Mercedesekkel, juttatta Verstappent a dobogóra.”

Palmer szerint Verstappen tehetsége csapattársaihoz viszonyítva nyilvánul meg. Felidézi, hogy Daniel Ricciardo, aki már első Red Bull-os évében Sebastian Vettel fölé nőtt, a közös évek során hogyan vált egyértelműen másodrangúvá a holland mellett a 2018-as év második felére. Jelenlegi csapattársa pedig szinte láthatatlan hozzá képest:

„Pierre Gaslyt előléptették a Red Bullhoz 2019-ben, de az olvasók talán észre sem vették. Amíg Verstappen a Ferrarikkal vegyül az élmezőnyben, addig a francia szenved, hogy közelébe kerüljön csapattársának. Pedig Gasly gyakran csillogott tavaly a Toro Rossóban, és megérdemelte a felkérést a Red Bull első csapatába” – olvasható a 2016-ban és 2017-ben Renault-nál versenyző Palmer cikkében.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: