Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. május 24. péntek
F1

Versenyzők: Jó buli lesz Zandvoort

Az F1-es mezőny több tagja is régi ismerősként fogja köszönteni jövő évi szezon egyik új versenyhelyszínét, amitől jó atmoszférát, ám sajnos kevés akciót érdemes várnunk.

Ma hivatalossá vált, hogy Vietnám mellett egy másik, régi-új ország is csatlakozik a Formula-1 körforgásához, 2020-ban Hollandia is nagydíjat fog rendezni a száguldó cirkuszban. A dombok között lendületesen kanyargó aszfaltcsíkon természetesen több F1-es pilóta is versenyzett már fiatal korában, közülük ketten meséltek korábbi élményeikről. 

 zandvoort-f1-2020

Nico Hülkenberg, aki junior pilótaként többször is nyert a pályán, "jó bulit" vár a helyszíntől. "Imádtam, amikor az F3-ban, a Formula-BMW-ben és az A1-ben versenyeztem. Király pálya nagyszerű helyen, szép emlékeim kötődnek hozzá. A hollandok ráadásul készen állnak a partira. A Paddockban viszont csak egyetlen motorhome fér el, kíváncsi leszek, ki kapja a helyet" - viccelődött a német, aki szerint ettől a vonalvezetéstől túl sok akcióra azért ne számítsunk. Egy férfiasságot igénylő kanyart azonban kiemelt. "Még az F3-ban is szinte lehetetlen volt előzni, sajnos a vonalvezetés nem túl ideális a versenyzésre. Viszont a Sheivlak egy olyan kanyar, ahol bátornak, tökösnek kell lenni. Biztos vagyok benne, hogy az F1-ben irdatlanul gyors lesz."

Valtteri Bottas is régi ismerősként tekint a helyszínre, amelynek elsősorban a tempós és kockázatos középső szakaszát emelte ki. "A gyors szakaszon súlyos következménye lesz a hibáknak. Egy ilyen pályán kicsit jobban át fogjuk érezni a kockázatot, ami pilótaként jó érzés. Már várom. Még a Formula-3-as versenyeken is sok néző és jó hangulat uralkodott."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?