DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton: A Ferrari nevet mindig bedobják a jövőm kapcsán

Reagált az ötszörös világbajnok arra, hogy főnöke, Toto Wolff szerint neki is vágya, hogy egyszer a Ferrarinál kössön ki. A barcelonai győzelem kapcsán elmondta: autóként és csapatként is az idei minden idők legjobb Mercedese.

Ötből ötödik 2019-es kettős győzelmét szerezte a Mercedes a Spanyol Nagydíjon, beállítva az eddigi rekordot: a Ferrari 1952-ben és 2002-ben, a német istálló 2014-ben és 2015-2016 fordulóján ért el korábban ilyen sikersorozatot. Lewis Hamilton – bár korábban nem egyszer hangsúlyozta, nem a W10 a mezőny legjobb autója – úgy véli, a Mercedes korábban sosem volt még ennyire jó:

„Végeredményben fantasztikus autónk van. Igaz, hogy a működési tartománya és a vezetési stílusom nem mindig passzolnak, mégis ez a legjobb autó, melyet egészen mostanáig gyártottunk. Egyértelműen nem számítottam arra, hogy megnyerjük a szezon első öt versenyét, ezért hihetetlenül motiválóan hat valamennyiünkre az eredmény. Mindannyian keményen hajtunk, amit egyszerűen remek látni. Tényleg fenomenális csapatunk van” – idézi a racefans.net az autót és Mercedes stábját is dicsérő Hamiltont.



„Ha megnézem a mérnököket, senki sem bízza túl magát, mindannyian azon törik a fejüket, hogyan tudunk javítani az autón, mi az, ami más csapatoknak nem jut eszébe. Nem bánják a konstruktív kritikát, nem veszik magukra, ha azt mondjuk, hogy javulhatnánk bizonyos területen, és akkor jobbak lennénk. Ahogy más is láthatja, ez a legerősebb csapat, azt hiszem, valaha. Ezt pedig nagyon nehéz lesz megtörni.”

Szóba került a spanyol nagydíjhétvégén Lewis Hamilton Formula-1-es jövője is. A britet 2020 végéig köti szerződés a Mercedeshez, a csapatfőnök, Toto Wolff pedig egy nyilatkozatban arról beszélt, hogy mint minden más versenyző, Hamilton is vágyik arra, hogy egyszer a Ferrarinál versenyezzen.

„Azt hiszem, a tárgyalások során mindig be kell dobni a Ferrari nevet” – mondta el a thisisf1.com-on idézett Hamilton. Ferrari-rajongónak nevezte magát, de úgy fogalmazott, nehéz elképzelnie, hogy otthagyja a Mercedest. „Tervezek-e máshova menni? Nem dolgoztam ki még tervet a jövőm kapcsán. Jelenleg élvezem, hogy ennél a csapatnál versenyezhetek. Hihetetlen, amit együtt értünk el, a tervem pedig az, hogy továbbra is velük dolgozzak azon, hogy minden idők legsikeresebb csapatává válhassunk. Ez a jelenlegi és egyetlen célom.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: