DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Wolff találta ki a Mercedes húzását Kínában

Toto Wolff döntött úgy, hogy nem ad esélyt Valtteri Bottasnak az eltérő stratégiára és inkább a biztosat választja - igaz, éppen egy közel sem biztos megoldással.

Amint arról már mi is írtunk, Valtteri Bottas elsőre nem viselte túl jól, hogy a Mercedes ugyanabban a körben hozta ki a bokszba mindkét pilótáját a Kínai Nagydíjon, mert úgy érezte, hogy ezzel gyakorlatilag a csapat döntötte el a különmeccsét Lewis Hamiltonnal és neki esélye sem maradt arra, hogy megelőzze a brit riválist. Most kiderült, hogy a döntést minderről Toto Wolff hozta meg.

"Igazából Toto volt az, aki javasolta a dupla kerékcserét" - árulta el a Mercedes futamelemző videójában a Andrew Shovlin mérnökigazgató. "Miután ő javasolta, James Vowles és Ron Meadows átbeszélte az ötletet. Ron a sportigazgató, ő vizsgálta felül, hogy megvan-e a szükséges különbség a két autó között, James pedig a stratégiáért felel, övé volt a végleges döntés."

pit



Persze a dupla kiállás mindig extra kockázatot rejt magában és nem pusztán azért, mert gyorsan érkeznek egymás után az autók. "Két autóval nem szoktunk gyakorolni. Van egy autó és azzal gyakorolhatjuk, hogy hogyan hozzuk ki a két szett gumit, illetve hogy egymás után megcsináljuk a két cserét, de sosem vagyunk abban a helyzetben, hogy két autó jön-megy a bokszban" - magyarázta.

"A koreográfia elég trükkös, több mindent kell megszervezni. Ilyen sok gumi mindig kockázatot jelent, mert biztosnak kell lennünk abban, hogy a jó kerék a jó autóra megy fel. Persze amennyire lehet, azért felkészülünk rá. Viszont ha lehet, nem vetjük be, mert ha az első cserénél valami gond van, az kihat a másodikra is, úgyhogy a kettős vezetésből pillanatok alatt harmadik-negyedik hely lehet" - tette hozzá.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: