DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Raikkönen tudja, ebben kell még javulnia

Az Alfa-pilóta vezeti a „B-ligát”, de idén még nem nyert időmérőt vagy futamot a másodosztályban. Nem a tempóval van hiány, a szombati napokon kellene javítani.

Bár az Alfa Romeo Racing egyelőre messzire áll attól, amit többen vártak tőle a szezon kezdetén – hogy alkalmanként dobogóközelbe is eljusson –, a középmezőny viszonylatában a csapat remekül teljesít, hála a Ferraritól érkező Kimi Raikkönennek. A tapasztalt finn pilóta eddig mindhárom nagydíjon pontot szerzett, 12 egységével pedig a „B-ligát” is vezeti: a három nagycsapat pilótái mögött ő az egyéni hetedik, Norrist és Magnussent megelőzve.

A 39 éves pilóta annak ellenére tartja ezt a pozíciót, hogy még sem időmérőn, sem futamon nem volt a középmezőny legjobbja. Stabil teljesítménye nagy érték: rajta kívül csak Hamilton, Bottas, Verstappen, Vettel és Leclerc szerzett minden versenyen pontot.



A Sanghajban elért kilencedik helyezéssel nem maradéktalanul elégedett a pilóta: ez részben a gumik viselkedésében utolsó körökben beállt változás számlájára írható, részben a gyengébb időmérős szereplésnek tudható be. A finn csak a 13. rajtpozícióba kvalifikált a Kínai Nagydíjon, miután Ausztráliában és Bahreinben is az első 10-ben végzett – sőt, hétvégén véget ért Q3-as sorozata jócskán a ferraris időkben, a 2016-os Magyar Nagydíjon kezdődött.

„Vasárnap jó volt az autóm, élveztem a versenyzést, de sajnos a kvalifikáción nem voltunk olyan erősek, mint reméltük” – ismerte el Raikkönen. „Pár dolgot már sikerült megértenünk, viszont ha a kvalifikációinkon javítani tudunk, akkor sokkal erősebb versenyeink is lehetnek. A sebességgel rendelkezünk, hogy a körülöttünk levő srácokat megelőzzük. Korrigálnunk kell pár dolgot, aztán megpróbálni, sikerül-e.”

A középmezőnyben is nagy tűzzel versenyző Raikkönent még inkább dicséri, hogy míg ő mindhárom nagydíjon pontot szerzett, addig csapattársa, Antonio Giovinazzi egyiken sem: az Alfa Romeo kizárólag a finn pontjaival ötödik a konstruktőri bajnokságban. Frederic Vasseur csapatfőnök is meghajolt a megbízhatóság előtt: „Állandóan pontot szerez, még akkor is, ha csak a 13. helyről indul. Fontos számunkra, hogy minden versenyen pontot kell szereznünk és kiegyensúlyozott teljesítményt mutatnunk” – mondta a francia főnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: