DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Nem akar beszélni az F1-es tesztről Mick Schumacher

Az F2-es bemutatkozásra koncentrál, ezért kikerülte a hétvégét követő teszttel kapcsolatos kérdéseket a Ferrari akadémistája. Elmondta: örül, hogy Michael Schumacher az apja.

Nem kapott még Formula-2-es versenyző akkora figyelmet nagydíjhétvégén, mint Mick Schumacher Bahreinben: helyszínen készült fotók tanúsítják, hogy az újságírók taposták egymást a 20 éves német pilóta sajtótájékoztatóján, melyet az utánpótlás-kategória versenyzőjeként tartott. 

Eseménydús napok várnak a Formula-3-as Európa-bajnokra: először a Prema színeiben bemutatkozik az együléses autózás következő szintjén, a Formula-2-ben, aztán a kedden és szerdán tartott teszten a Formula-1-et is kipróbálja. Rögtön a Ferrarival, amelyből a második napon az Alfa Romeóba ül. A Schumacher-csemete azonban nem nagy lelkesedéssel válaszolt, mikor a következő hat nap intenzitásáról faggatta a racefans.net.

„Biztos vagyok benne, hogy készen állok. Teljesen biztos” – válaszolta a lapnak, hozzátéve, a hírek, hogy F1-es versenygépet vezethet, „nagyon hirtelen és nagyon gyorsan jöttek.” A tesztbemutatkozás részleteiről azonban nem beszélt, sőt még arra sem válaszolt, készült-e szimulátorban a bevetésre. „Nyilván nagyon örülök ennek az egésznek, de most tényleg az F2-re fókuszálok” – zárta rövidre az F1-et illető kérdéseket.

 



Azt viszont elmondta, már hozzászokott az extra médiafigyelemhez, amellyel az alacsonyabb osztályokban egyetlen ellenfelének sem kellett megküzdenie: „Nyilvánvaló, hogy ez is hozzám tartozik. Az apám fia vagyok, és örülök neki. Amit elért, ahhoz semmi sem fogható az F1-ben, én pedig felnézek erre. Örülök, hogy ő az apám. Ez mindig hozzám tartozott, és azt hiszem, volt időm és esélyem felnőni hozzá. Sokan állnak mögöttem, akik segítettek, hogy megbirkózzak vele.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: