DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Norris továbbra is óvatosan áll saját esélyeihez

Bár pontot végül nem tudott szerezni élete első F1-es versenyén, a McLaren újoncát, Lando Norrist sokan dicsérték teljesítménye miatt, köztük csapata is. Az angol igyekszik reálisan látni saját esélyeit.

Lando Norris élete első F1-es hétvégéjén, a 2019-es Ausztrál Nagydíjon egy kiváló teljesítmény után a nyolcadik helyre kvalifikálta magát a rajtrácson. Bár a versenyen a pontszerzés végül nem jött össze neki, csapata dicsérte az angolt, mondván jobban teljesített, mint ahogy arra számítottak tőle. Nem is csak a csapat elvárásait múlta felül, hanem például a bet365 fogadóirodáét is, amely a vezető vállalat ezen a területen.

Norris a Motorsport.comnak adott nyilatkozatában igyekezett helyretenni az esetlegesen tőle túl sokat várókat: „Ez (az eredmény) nem jelenti azt, hogy innentől folyamatosan a Q3-ban leszünk, viszont azt sem, hogy egy esetlegesen gyengébben alakuló időmérő után vészharangokat kelljen kongatni” - hűtötte le a kedélyeket Norris. „Elérni nyilván el akarjuk ezt, és ezért is dolgozunk. Viszont ha például jövő héten is bejutunk a Q3-ba, de utána még a Q2-be sem, az nem jelenti azt, hogy a Q3-ról elvárásként lehetne beszélni onnantól.”

00119001_012



Bár a csapattárs Carlos Sainz a rosszkor utolért Robert Kubica miatt végül a Q1-ből sem jutott tovább, ő is biztatónak tartja a McLaren tempóját. „Tavaly a csapat nagyon messze, mondjuk, hogy 3-4 tizedre volt még a középmezőnytől is. Idén úgy néz ki, ott lehetünk velük egy szinten, ez hihetetlen munkáról tanúskodik a téli felkészülés és a tesztek során. Barcelona után nem gondoltuk, hogy a Q3 elérhető lesz, viszont az, hogy most oda jutottunk, nem jelenti azt, hogy Bahreinben és Kínában is sikerül majd megismételni ezt. A legfontosabb, hogy mindenhol megtaláljuk azokat az apróságokat, amik a hihetetlenül szoros középmezőnybeli csatában kelleni fognak.”

Norris is arra számított, hogy az Albert Park nem fog feküdni az MC34-esnek. „Ez nyilván pályáról pályára változni fog, de nem tudom, mennyire reprezentatív az, amit most az autó tudott” - fogalmazott még az ausztrál időmérő után az újonc. „Nagyon szoros a küzdelem a középmezőnyben, a Q1 is két tizeden múlt. Egyetlen hibának is óriási lehet a jelentősége, viszont szerencsére sikerült egy olyan kört futnom, amivel oda tudtam kerülni ennek a régiónak az elejébe. ”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: