DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kvjat: Kielégítő, hogy mögöttem maradt a Red Bull

A Toro Rosso orosz F1-es pilótája szerint ez volt pályafutása egyik legnehezebben megszerzett pontja, de nagyon jót tett az ő és a csapat önbizalmának is, hogy maga mögött tartotta a Red Bullt.

Danyiil Kvjat úgy fogalmazott, hogy "úgy nyomta, mint egy állat" az Ausztrál Nagydíjon azért, hogy rögtön pontszerzéssel térhessen vissza az F1-be. Az orosz pilóta utoljára 2017-ben, az USA Nagydíjon fért be a legjobb tíz közé, a tavalyi évben nem is jutott nekik versenyzői ülés, de most odaért a tizedik helyre, miután nagyon nagyot küzdött Pierre Gasly Red Bullja ellen.

Kvjat még a verseny korábbi szakaszában hibázott, nem tudta megelőzni Lance Strollt és lecsúszott a pályáról, de az itt elvesztett időt vissza tudta hozni. "Megpróbáltam, nagyon gyorsan jöttem, nyitott DRS-sel, későn fékezve, de blokkolt a belső kerekem és így elég frusztráló manőver lett belőle. Azt gondoltam, hogy itt elúszhat a versenyem, de nagy volt az előnyöm a mögöttem lévőkhöz képest és bár nehéz volt higgadt maradni, úgy nyomtam, mint egy állat és hamarosan ismét utolértem" - idézi őt az Autosport.

kvjat2019



Az orosz azonban nem is erre, hanem Pierre Gasly maga mögött tartására igazán büszke: megelőzte a bokszból visszatérő Red Bullt, majd egészen a végéig maga mögött tudta tartani, hiába voltak keményebben és kopottabbak a gumijai. "Amikor kiment a bokszba, azt gondoltam, hogy próbálkoznom kell, de amint visszajött és megelőztem, láttam, hogy lágy gumijai vannak, szóval azt hittem, hogy visszaelőz. Azonban csak néhány körig kellett zárnom az ajtóat, a turbulenciában autózott és mindig volt öt-tíz méterem" - magyarázta."

"Az én szemszögemből fontos volt, hogy ne hibázzak, mert komoly tempóelőnyben volt, de magam mögött tudtam tartani és ez nagyszerű. Ez kellő önbizalmat ad az egész csapatnak, hogy egy ilyen autót magunk mögött tudtunk tartani. Ez egyike a legnehezebben megszerzett pontjaimnak, de nagyon kielégítő is, mert egy gyorsabb autó volt mögöttünk. Hogy másképp csináltam-e a dolgot, mert egy Red Bullról volt szó? Hagytam neki helyet, ez nyilvánvaló, de ezt mindenkivel megtenném."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: