DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Kubica: Mentálisan nehezebb volt felépülni

Robert Kubica nagyon súlyos sérüléseket szenvedett 2011-es ralibalesetének következtében, ám mégsem a fizikális felépülést érezte nehezebbnek, hanem hogy lelkileg, mentálisan újra jól legyen.

Amikor 2011 februárjában a Formula-1 nagy reménysége, Robert Kubica egy olaszországi raliversenyen össze-vissza törte magát, F1-es pályafutása azonnal kettétört. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az első napokban még az élete is veszélyben forgott. Utána még jó ideig nem tudhattuk biztosan, hogy vajon az orvosok meg tudják-e menteni jobb karját.

Megmenteni sikerült, de maradandó károsodást szenvedett, a mai napig csak korlátozott mozgásra képes. Emiatt fel sem merült senkiben, hogy bármikor is visszatérhet a száguldó cirkuszba, a lengyel azonban nem így gondolta. Óriási akaraterővel küzdött, 2017-től már tesztelt, először a Renault, majd a Williams színeiben, de az első körben nem járt sikerrel, „csak” tesztpilótának szerződtette a grove-i istálló.

Kubica végül felépült annyira, hogy képes F1-es autót vezetni


Idén viszont visszatérhet, bár egyelőre annyira gyenge autóval rendelkezik, hogy különösebb reményt ne fűzzünk ahhoz, hogy sikeres lehet. Kubica úgy gondolja, hogy felépülésének fizikai része kevésbé volt nehéz, minthogy mentálisan is a helyes útra terelje magát. „Közvetlenül a baleset után természetesen fizikálisan is nehéz helyzetben voltam. Át kell állítani az agyunkat, rengeteg dolgot újra meg kell tanulni, de nem kérdés, hogy meg is akartam tanulni” – idézi Kubicát a The Guardian.

„Rájöttem, hogy mennyire erős is az agyunk. Az agy nagyon gyorsan alkalmazkodik, elképesztő, milyen rövid idő alatt milyen látványos fejlődésen mentem keresztül. Mentálisan viszont sokkal nehezebb volt, fizikálisan megoldottam minden dolgot, de rengetegszer átéltem, hogy a műtétek után nemhogy javult, de inkább romlott az állapotom, megszenvedtem ezeket a visszaeséseket.”

„Ezt feldolgozni mentálisan komoly feladat. Erősnek kell lenni. Nem vagyok éppen könnyű eset, de azokon a nehéz napokon éppen ez a típusú egyéniségem segített a legtöbbet. Amikor lassan két évvel ezelőtt először vezethettem újra F1-es autót (egy 2012-es Lotust) alig néhány kör után újra otthonosan éreztem magam. Úgy éreztem, mintha nem is kellett volna kihagynom hat évet. Olyan volt, mintha csak néhány hónap maradt volna ki. Ettől újra nyitott lettem és kezdtem hinni abban, hogy képes lehetek végigcsinálni” – tette hozzá Kubica.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: