DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettel még nem dobja be a törölközőt

Sebastian Vettel ötödik évét fogja taposni a Ferrarival, és eddig kétszer érezhette az oldalukon, hogy elbukta a bajnoki címet. A német mégsem gondol visszavonulásra, hanem tovább halad célja felé.

Az utóbbi két év arról szólt, hogy a német a szezon feléig vezette a bajnoki tabellát, majd Lewis Hamilton a végére fantasztikus szerepléssel lehajrázza, és megnyeri a bajnoki címet. 2018-ban a hibrid-korszak kezdete óta a Ferrari minden eddiginél közelebb került a Mercedeshez, sőt olykor előtte is járt.

A teszidőszak megint azt mutatja, hogy a két csapat csatájáról szólhat az év, így sokan ismét Hamilton-Vettel csatát vizionálhatnak a 2019-es szezonra. Az olasz média többször kikezdte a németet kisebb hibái miatt, de a Ferrari versenyzője újult erővel akarja megkezdeni az évet.

Ez abból is látszik, hogy amikor nekiszegezték a kérdést, gondolkozik-e a visszavonuláson, Vettel a következőképpen reagált: „Nem igazán, vagyis nem, a válasz egyértelműen nem! Ha bedobnám a törölközőt, az azt jelentené, hogy mindent feladnék.  A célom és az álmom az, hogy a Ferrarival legyek világbajnok. Az is rendkívül motiváló, hogy ez a legnagyobb márka az F1-ben, fantasztikus lenne, ha velük nyernék végül.”

 vettel-a-torolkozorol-2019



„Nyilvánvaló, hogy már nem vagyok a karrierem csúcsán, másrészről viszont 31 évesen még mindig van egy kis időm ebben a sportban. Ha visszatekintünk, Michael (Schumacher) egy kicsit még nálam is idősebb volt, amikor megszerezte az első címét a Ferrarival, Lewis (Hamilton) pedig két évvel idősebb nálam” – mutatott rá a követendő példákra Vettel.

A négyszeres világbajnok szeme előtt egyetlen cél lebeg: „Még nem gondolok a visszavonulásra, hanem épp ellenkezőleg, mindent megteszek azért, hogy beteljesítsem az álmom a Ferrarival. És amíg a családom is érdekelt ebben, addig támogatnak, és nem állnak az utamba.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: