DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Horner: Ricciardo elfutott a Verstappen elleni harc elől

A Red Bull csapatfőnöke szerint Ricciardo nem a legjobb döntést hozta meg karrierje szempontjából, sőt, szerinte egyenesen elfutott a Max Verstappennel szembeni csata elől az ausztrál.

Tavaly augusztusban hozta meg azon döntését Ricciardo, hogy tíz esztendőnyi közös munka után elhagyja a Red Bullt, és a Renault-nál folytatja pályafutását. Az ausztrál versenyző azóta azt mondta, hogy többek közt az is szerepet játszott távozásában, ahogy a csapat kezelte a közte és Verstappen között történt bakui ütközést.

Ugyanakkor Ricciardo azzal is érvelt, hogy úgy érzi, új kihívásra van szüksége, hogy a legjobbját nyújthassa. A megjelenésre váró, Drive to Survive Netflix-sorozatban a Daily Telegraph szerint a következő szavakat hallhatjuk majd Hornertől:

Igazat mondana Horner?


„Vajon jó döntést hozott a karrierje szempontjából? Az én véleményem az, hogy egyenesen elfutott a Verstappennel szembeni harc elől!”

Ricciardo viszont úgy érzi, nagyon jól halad a beilleszkedése, és új otthonra talált a francia istállónál: „Hogy őszinte legyek, örülök neki, hogy megint én vagyok a fiatal pilóta a csapatban. Egy jó ideje már, hogy az öregfiú szerepét játszottam, rég volt már ilyen. Azt hiszem, Hülkenberg is már egy ideje az idősebb pilóta, ami jó abból a szempontból, hogy kisebb valószínűséggel fogjuk elveszíteni a fejünket” – mondta Ricciardo a news.com.au portálnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: