Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. június 20. csütörtök
F1

Netflix: A Ferrari és a Mercedes kiszúrt a nézőkkel

A Netflix-en bemutatkozó F1-es sorozat készítői kiakadtak a Ferrarira és a Mercedesre, akik nem voltak hajlandóak együttműködni velük a forgatás során, mivel nem voltak elégedettek a feltételekkel.

A tízrészes sorozatot, amely a Drive to Survive címre hallgat (magyarul: Vezess a túlélésért), március 8-án teszi elérhetővé a Netflix a nagyközönség számára, melyet a Liberty Mediával együttműködve készítettek el, akik azt remélik, hogy ezáltal még több rajongót szerezhetnek a Formula-1 számára a tengerentúlról.

Ugyanakkor most az is kiderült, hogy nem zajlott minden zökkenőmentesen, hiszen amíg a többi nyolc csapat örömmel segédkezett a munkálatokban, volt kettő, amely nem kívánt részt venni a forgatásokban. Nem nehéz kitalálni, melyik két csapatról van szó.

„A Mercedes és a Ferrari más feltételekkel szeretett volna dolgozni, mint a többi csapat, nekünk producereknek és a Netflix-nek sem fért volna bele, hogy az általuk támasztott feltételeknek eleget tegyünk” – mondta Paul Martin, a sorozat egyik producere.

„Megmondtuk nekik, hogy ez van, és ha a maradék nyolc istállónak nem voltak kifogásai a feltételeinkkel kapcsolatosan, akkor nekik sem kellett volna, legyen. Az én álláspontom az, hogy ezzel a Mercedes és a Ferrari nem szolgálta ki a nézőket és a sportot kellő mértékben!”

„Voltunk olyan szerencsések, hogy a Red Bull, a Renault, vagy éppen a Haas, de igazából minden más csapat is mesés rálátást biztosított nekünk a függöny mögött történő dolgokra, és kitárták előttünk a lelküket is” – utalt ezzel arra Martin, hogy olyan interjúk is lesznek a sorozatban, melyekben Claire Williams például megkérdőjelezi, hogy ő-e a legmegfelelőbb ember a csapata irányítására.

De ha már szóba jött, hogy mire is számíthatunk a tízrészes sorozattól, akkor említésre méltó még, hogy láthatjuk majd, amint Christian Horner kendőzetlenül kiosztja pilótáit a bakui ütközés után, de éppen Günther Steiner sem fogta vissza magát a tavalyi szezonnyitó nullázása után, amikor is a Haas mindkét pilótája egy hibás légkulcs miatt esett ki.

A Mercedes egyik szóvivője a Daily Telegraph-ban reagált a készítők kritikáira: „Örömmel láttuk, hogy a tavalyi év egy teljes szezonon át tartó küzdelmet hozott a Ferrari és a Mercedes között, ami segített abban, hogy 10%-kal növekedjen a sportág nézettsége, és abban is, hogy az F1 legyen a legnagyobb ütemben növekvő sport a közösségi médiában. A világbajnoki címért folytatott küzdelem egy olyan üzleti harc, amely megkívánja, hogy a biztonságot és a teljesítményt helyezzük előtérbe minden egyes döntés meghozatalakor.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?