DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Ricciardónak tetszenek az új aeroszabályok

Daniel Ricciardo üdvözli a 2019-es, kissé leegyszerűsített első szárnyakat az autókon, az ausztrál szerint ugyanis, a teszt első hetében szerzett tapasztalataira hagyatkozva, könnyebb lesz a riválisok követése.

2019-re azért egyszerűsítették le az első szárny kialakítását, hogy azzal valamennyire elő tudják segíteni az előzési manővereket. A versenyzők, illetve a mérnökök problémája eddig az volt, hogy amint az üldöző versenyző utolérte az előtte haladót, azonnal zavaros levegőbe került, ezzel pedig folyamatosan vesztett az autója a tapadásából, illetve a leszorítóerejéből, ezzel pedig sokszor rendkívül nehézzé vált bármilyen támadó jellegű megmozdulás.

A paddockban a legtöbb versenyző egyelőre vagy nem nyilatkozik azzal kapcsolatban, hogy az új szárnyak elérték-e céljukat, mert túl korai lenne még megítélni ezt, vagy egyenesen szkeptikus ezzel kapcsolatban, a Renault újonnan igazolt ausztrál sztárja, Daniel Ricciardo viszont hozzájuk képest ellentétes véleményen van.

00219001_761



„Igazából jónak tűnt” - gondolt vissza a teszten a követési helyzetekre Ricciardo. „Volt egy alkalom, amikor utolértem valakit. Jelentősen gyorsabb voltam nála, szóval valószínűleg több benzinnel körözött éppen, de egyszerűbbnek tűnt az ő követése, mint a korábbi években. Lehet, hogy az egész csak a benzinkülönbségen múlt, de nem volt rossz. Nem akarok túlzásokba esni a lelkesedést illetően, félre ne értsen senki, mert a jelenség továbbra is meglesz. De szeretnék erre egy javulásként tekinteni.”

A csapattárs Nico Hülkenberg szerint az előzés 2019-ben is nehéz lesz. „Én nem igazán voltam olyan helyzetben (a teszt alatt), hogy kövessek valakit, egyébként is csak néhány kört teljesítettem, de úgy érzem, továbbra is nehéz lesz előzni. Nagyon nagy a tempó, például itt is, ráadásul a féktávok is nagyon rövidek, így pedig szinte lehetetlen kivitelezni bármilyen manővert az ehhez hasonló helyeken.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: