DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Új festést és nevet is kaphat az idei Ferrari

Változásról szólnak az Olaszországból érkező hírek: a sajtó szerint az évforduló apropóján elkeresztelt SF-90-ról az eddigitől jelentősen eltérő színvilágban hullik le a lepel. A Ducati lehet a kapaszkodó.

A Ferrari február 15-én mutatja be 2019-es versenygépét, Olaszországban azonban már most nagy zsongás övezi a következő modell érkezését, amelytől a világbajnoki cím meghódítását várják hosszú szünet után. Az Autosprint lap közölt néhány pletykát a Maranellóban készülő új autóról.

A forrás szerint változik az autó elnevezése: az előző két modell az SF70H és SF71H nevet viselte, az új versenygép azonban az SF-90 nevet kaphatja (az Autosprint is nyomatékosítja a feltételes módot), az előtt tisztelegve, hogy Enzo Ferrari 90 évvel ezelőtt, 1929-ban alapította meg versenyistállóját, a Scuderia Ferrarit.



Az elnevezés nem lenne meglepő húzás a Ferraritól, hiszen ez az a csapat, amely akár évente is változtat a névadás mintáján: a 2015-ös autó az SF15-T, a 2014-es az F14 T, a 2013-as az F138, a 2012-es pedig az F2012 volt. Ugyancsak szokás az olaszoknál, hogy évforduló kapcsán válasszon nevet: ilyen volt az SF70H (2017), a F60 (2009) és 150° Italia (2011), a csapat második világháború utáni újraindítása, az első nagydíjrészvétel és Olaszország megalakulásának apropóján.

De nem csupán az autó neve, hanem fényezése is megváltozhat, „Maranello sztenderdjétől teljesen különböző színezetet” kaphat a 2019-es versenygép. Valószínűleg az előző szezon utolsó versenyein a borításon már megjelenő márka, a Mission Winnow kaphat nagyobb teret: kapaszkodó a Ducati MotoGP-motorjának nemrég bemutatott festése.

Az elnevezéshez hasonlóan a Ferrari színvilága sem állandó – a vörös alap ellenére –, éppen 2018-ban tűntek el a fehérre festett elemek az autóról, visszatérve a 2010 előtti kinézethez.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: