DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Alonsót még jobbá tette 2018

Fernando Alonso ugyan az összetett 11. helyén végzett, ennek ellenére mégis úgy érzi, hogy a maximumot hozta ki az évből. A spanyol versenyző elmondta, hogyan profitálhat egy pilóta más sorozatokból.

A kétszeres F1-es világbajnok több kategóriát is kipróbált az utóbbi időben, sőt 2018-ban a Formula-1 mellett a WEC-ben is ott volt a rajtrácson minden versenyhétvégén a Toyota színeiben. Nemrég azt is bejelentették, hogy 2019-ben ismét ott lesz az Indy500-on is, így tovább szélesítheti a tengerentúli tudását is.

Alonso szerint éppen a fentebb említett sorozatok miatt válhat egyre összetettebb pilótává: „Talán az IndyCar tesztnapja és az idei WEC-program után jobb versenyzőnek érzem magam.  A különböző sorozatokban való részvétel segíthet pilótaként.”

„Jobban értem az autók viselkedését: más vezetési technikákkal, másféle energiatakarékossággal és a gumik másfajta spórolásával is találkoztam. Több információt kapunk a pályán, a másik kategória mérnökeitől is más szempontok alapján tájékozódhatunk, ez pedig jobbá tesz, és szélesebb rálátást ad a motorsportokban” – osztotta meg tapasztalatait a spanyol.

 alonsot-jobba-tette-2018



„Nehéz megmondani az embernek pontosan a saját sebességét az autójában. Csak a számok alapján lehet tájékozódni, és idén ez a legjobb szezonom volt, ha az időmérős csatákat nézzük. Úgy érzem, hogy versenyképes és gyors vagyok.”

A spanyol az F1-től visszavonult 2018-ban, de a versenyzéstől nem, és úgy véljük, sokat fogjuk még hallani a nevét más sorozatokban szerepelni, annak ellenére, hogy már nem fiatal.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: