DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Nem kérdés, melyik volt az év versenye

A rajongók szavazatai alapján az év legjobb versenye címet az USA Nagydíj vitte el 2018-ban, melyet Kimi Raikkönen nyert meg, ami valószínűleg nagyban hozzájárult a meglehetősen sima végeredményhez.

Az F1 hivatalos honlapján tették közzé a 2018-as szezon összes versenyének összefoglalóját, melyek segítettek a rajongóknak eldönteni, melyik is volt az év legizgalmasabb versenye. A szavazás győztese végül az USA Nagydíj lett, megelőzve az Azerbajdzsáni Nagydíjat.

Kimi Raikkönen több, mint öt év elteltével húzhatta meg a pezsgős üveget a dobogó legfelső fokán, a finn pilóta népes rajongótáborát ismerve pedig nem is lehet meglepő, hogy emellett a verseny mellett tették le a voksukat a legtöbben.

A futamon már az első körben rengeteg akció történt, azon túl, hogy a világbajnoki cím is eldőlhetett volna aznap Austinban: Kimi Raikkönen rögtön az első kanyarban elment Lewis Hamilton mellett, átvéve ezzel a vezetést a brittől, aki ez idáig csak egyszer, 2013-ban nem tudta megnyerni az USA Nagydíjat karrierje során. Még szintén az első körben Vettel és Ricciardo harcoltak egymás ellen, amiből a német húzta a rövidebbet, aki – a szezon során már sokadszor – megforgott, és ismét a mezőny végéről volt kénytelen visszatornászni magát a negyedik helyre.

Raikkönen népszerűsége ezen a szavazáson is megérződött


Azt már csak mellékesen tesszük hozzá, hogy az első körben Fernando Alonso Lance Stroll-lal, Romain Grosjean pedig Charles Leclerc-rel ütközött össze. A verseny kilencedik körében aztán ismét megadta magát Ricciardo autója, így Hamilton bepróbálkozott egy kétkiállásos stratégiával.

A futam végén Raikkönen, Verstappen és Hamilton három másodpercen belül követték egymást, és bár Hamilton megpróbálkozott a világbajnoki címet érő előzéssel Verstappen ellen, ez végül nem sikerült neki, így ugyanebben a sorrendben futottak be a pilóták.

A Formula1.com adatai szerint több, mint 16.000 szavazat érkezett, melyeknek 30%-át gyűjtötte be az idei USA Nagydíj, kényelmesen legyőzve az azeri versenyt, amely a rajongók 13%-a szerint volt a legjobb. A dobogó harmadik fokára a Brit Nagydíj fért még fel 9%-kal, az első ötöt pedig a hockenheimi és az osztrák futam egészíti ki.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: