Az Autosport szaklap minden évben megkéri a Formula-1-es csapatok első embereit, hogy állítsák össze szubjektív listájukat a szezon legmeggyőzőbb teljesítményt nyújtó pilótáiról. Kilenc vezető tett eleget a kérésnek: Toto Wolff, Christian Horner, Cyril Abiteboul, Günther Steiner, Zak Brown, Otmar Szafnauer, Fred Vasseur, Franz Tost és Claire Williams. A sorból egyedül a Ferrari-főnök Maurizio Arrivabene maradt ki.

A gyakorlatban minden csapatfőnök írt egy listát tíz névvel, melyeket az Autosport a Formula-1-es pontrendszer alapján összesített. Lewis Hamilton toronymagasan végzett az élen: kilencből nyolcan őt írták az első helyre. Max Verstappen közepes előnnyel lett a második, míg a harmadik helyen minimális különbség döntött Sebastian Vettel javára Fernando Alonsóhoz képest. Míg az első három helyezett ugyanebben a pozícióban végzett 2017-ben, addig Alonso két helyet javított, az ötödik helyre taszítva Daniel Ricciardót.
A világbajnokság harmadik helyezettje, Kimi Raikkönen csak hetedik lett, míg Valtteri Bottas nyolcadik: tavaly a 10. helyre sorolták, holott akkor három futamot nyert, míg az idei szezonban egyet sem. Esteban Ocon négy pozíciót is bukott, 2017-ben ötödik, idén kilencedik helyre szavazták.
A csapatvezetők toplistája:
|
1. Lewis Hamilton |
218 pont |
|
2. Max Verstappen |
139 |
|
3. Sebastian Vettel |
105 |
|
4. Fernando Alonso |
103 |
|
5. Daniel Ricciardo |
85 |
|
6. Charles Leclerc |
71 |
|
7. Kimi Raikkönen |
57 |
|
8. Valtteri Bottas |
38 |
|
9. Esteban Ocon |
27 |
|
10. Nico Hülkenberg |
23 |