DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Komoly marakodás tárgya lehet a Red Bull kiszemeltje

A Red Bull a hírek szerint szabadulna a fiókcsapat Toro Rossónál versenyző Brendon Hartleytól, viszont a helyére kiszemelt Alexander Albon megszerzésével még gondok lehetnek.

A tavaly és idén az F2-ben versenyző, idén egészen kiválóan teljesítő Alexander Albonnak 2018-ban igencsak felment az ázsiója, köszönhetően főleg annak, hogy a jelenleg talán legfőbb nevelőszériának számító sorozatban a brit-thai versenyző már négy versenyt is nyerni tudott és második helyen áll összetettben úgy, hogy bár nem sok, némi matematikai esélye még a bajnoki cím megszerzésére is van a 2019-et már az F1-ben megkezdő George Russellel szemben.

Albonra ezek után többen szemet vetettek, az egyik ilyen F2-es csapata, a DAMS volt, amely egyébként a Formula-E-ben is érdekelt a Nissan e.dams révén, a másik pedig az a Red Bull, amelynek Albon az utánpótlás-neveldéjét erősítette az elmúlt években.

A versenyző a nyáron még többéves szerződést írt alá a Nissan e.dams csapatával, később viszont felmerült, hogy a Red Bull is beprotezsálná őt fiókcsapatához, a Toro Rossóhoz a finoman szólva sem kielégítően teljesítő új-zélandi Brendon Hartley helyére.

03318018_022



A Red Bull és a Nissan azóta lázas tárgyalásban van egymással, hiszen az energiaitalosok szeretnék őt az F1-be eljuttatni, de a Nissan is számítana rá, ezzel szemben viszont Albon nem vett részt a Formula-E-szezont megelőző kollektív teszten.

Azóta a felek több, gesztusértékű nyilatkozatot tettek Albon helyzetével kapcsolatban, most pedig egy újabb ilyen jellegű történésnek foghatjuk fel azt, hogy a Formula-E nevezési listáján Albon neve továbbra is teljes szezonos versenyzőként szerepel. 

A Motorsport.com információi szerint haladtak a tárgyalások, végül pedig a Nissan fog engedni, és Oliver Rowlanddel kezdi meg a két hét múlva Rijádban rajtoló 2018-19-es szezont. Hamarosan kiderül, igaza lesz-e a portálnak, hiszen elég erős a Nissan tárgyalási helyzete is azzal, hogy Albon aláírt már velük egy szerződést, ráadásul nem is csak egy évre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: