DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Johnson: Számomra nagyobb kihívás ez a csere

Fernando Alonso és a hétszeres NASCAR-bajnok Jimmie Johnson között jó barátság alakult ki, olyannyira, hogy idén novemberben egymás versenyautóját fogják kipróbálni Bahreinben.

A kétszeres Formula-1-es világbajnok, Fernando Alonso Jimmie Johnson Chevrolet Camaróját fogja vezetni, a hétszeres bajnok, nyolcvanháromszoros futamgyőztes amerikai pedig Alonso McLarenjét próbálhatja majd ki a hónap végén. Mivel a szabályok nem engedélyezik, hogy idei autóval teszteljenek, így valószínűleg egy korábbi modellbe ülhet majd bele Johnson.

Jimmie Johnson Texasban mesélte el a riportereknek, hogy Alonsóval még januárban találkoztak, Charlotte-ban, egy médiaeseményen: „Még ott találkoztunk, számot cseréltünk, és azóta is tartottuk a kapcsolatot. Egyszer azt mondta: hé, ki kéne próbálnunk egymás autóját. Mire én: nem kell kétszer mondanod! Azonnal belementem” – idézi Johnsont a Speedcafe.

 



Az autócsere az amerikai számára nagyobb program lesz, hiszen még a McLaren szimulátorába is be fog ülni, mielőtt kipróbálhatja az F1-est. Fernando Alonsónak is felajánlották ezt a lehetőséget, azonban ő a zsúfolt naptára miatt ezzel nem tudott élni, így mondhatni, vakon fogja kipróbálni Johnson Nascar-autóját.

Johnson egyik autója egy konténernyi gumival már meg is érkezett Bahreinbe, és a McLaren is hamarosan oda szállítja Alonso egyik korábbi versenygépét: „Mi is felajánlottuk Fernandónak, hogy előbb a szimulátort próbálja ki, de az ideje nem engedte ezt meg. Persze alighanem ez számomra nagyobb kihívás. Azt tanácsolta nekem, hogy maradjak egy kicsit a McLarennél, nézzem meg a shopot, a várost. Mindent meg fogok nézni, ki fogom élvezni ezt az egészet. Ez egy soha vissza nem térő alkalom, mindent ki fogok próbálni, amit csak megengednek nekem. Már alig várom.”

Az autócserére november 26-án, Bahreinben kerül sor, melyet egy kis humoros videóval jelentett be Jimmie Johnson és Fernando Alonso. Nem ez az első eset egyébként, hogy két pilóta kipróbálja egymás gépét, hiszen még 2011-ben, Watkins Glenben cserélt autót Lewis Hamilton és Tony Stewart.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: