DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Stroll körüli hercehurca megnehezíti a Williams dolgát

A Williams teljesen bizonytalan helyzetben van azt illetően, hogy mi lesz Lance Strollal, és ezáltal az istálló egyik ülésével. Annyi biztos, hogy idén sem kapkodják majd el döntésüket.

Amióta Lance Stroll édesapja bevásárolta magát a Force Indiába, folyamatosan téma, hogy a fia mikor veszi át az egyik autó ülését, alighanem Esteban Oconét. Már a Belga Nagydíj előtt szó volt róla, de azzal együtt azóta már három verseny is eltelt, mégsem történt változás sem a Force india, sem a Williams pilótafelállásában.

Igazából az a feltételezés, hogy Lance Stroll a Force India versenyzője lesz, már-már borítékolható. Az egyetlen kérdés, hogy ez még idén megtörténik-e, vagy már csak jövőre. Egyelőre azonban még nem született döntés semmiről: „Kissé olyan ez az ügy Stroll körül, mintha egy mozgó célpont lenne. Folyamatosan beszélünk erről a dologról, hogy hol és mikor fog kikötni. Persze ez a dolog sokkal inkább múlik azon, mi történik a Force Indiánál, mintsem rajtunk. Lance és Szergej egyelőre itt vannak velünk, és biztos vagyok benne, hogy a következő futamon is itt lesznek” – mondta Claire Williams a Sky Sports-nak.

Meddig marad még Stroll a Williamsnél?


A megbízott csapatfőnök pedig elismerte, hogy a Stroll körüli bizonytalanság nehézzé tette számukra a jövő évi pilótafelállás meghatározását, de nem is tervezik még egy ideig eldönteni ezt: „Minden, ami mostanában történt Lance-szel és a Force Indiával, megnehezítette a mi dolgunkat a pilótakérdéssel kapcsolatban. Most már legalább a felén túlvagyunk. Nem is tervezzük, hogy mostanában döntünk majd erről, de ismeritek a Williamst, mindig a szezon végéig szoktunk várni.”

Korábban azt mondták a Williamsnél, hogy ha Stroll megy, akkor Kubica érkezik a helyére, persze ha ez idén már nem következik be, akkor valószínűleg több opciója is lesz a Williamsnek, amellyel anyagilag biztosan jobban járnának, mint a lengyellel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: