DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Charles Leclerc útja a Ferrari-ülésig

Öt évvel ezelőtt még gokartozott, jövőre a Ferrari Formula-1-es pilótája lesz egy négyszeres világbajnok oldalán. A 22 éves monacói pályafutása dióhéjban.

2005-ben, hétévesen kezdett gokartozni Charles Leclerc – 1997-ben született október 16-án, születésnapját egy nappal korábban ünnepli, mint az általa leváltott Kimi Raikkönen –, először Jules Bianchi apjának pályáján. A kategóriákat bejárva számos bajnoki címet gyűjtött, melyek közül a legfontosabbak: CIK-FIA KF3 World Cup (2011), CIK-FIA Academy Trophy (2011) és WSK Euro Series (KF2, 2012). Utolsó gokartos évében, 2013-ban másodikként zárta a CIK-FIA világbajnokság KZ kategóriáját, Max Verstappen mögött.



2014-ben lépett fel a formulaautók közé: míg vetélytársa, Verstappen rögtön a Formula-3-ban debütált, ő egy alacsonyabb szinten tette meg első lépéseit, a Formula Renault 2.0 Alpok-szériában a Fortec istállóval. Leclerc teljesítménye nem volt kiugró, de másodikként zárta az összetettet a McLaren kötelékébe tartozó Nyck de Vries mögött, valamint megnyerte a junior kiírást. Néhány versenyen a Eurocupban is indult, dobogós helyezéseket szerezve.

2015-ben a Formula-3-as Európa-bajnoksághoz csatlakozott Verstappen excsapatához, a Van Amersfoort Racinghez. Itt már nagyobb feltűnést keltett teljesítményével, köztük futamgyőzelemmel legelső hétvégéjén. A szezon első felében le sem lehetett zavarni a dobogóról, 17 versenyből 14-szer végzett a top 3 között (beleértve négy futamgyőzelmet), és vezette a bajnoki pontversenyt. Elképesztően kétoldalú szezonjában azonban a következő 16 futam egyikén sem végzett dobogón – ezt a beállítások félresiklásával magyarázta –, így végül a negyedik pozícióig csúszott vissza.

2016-ban újabb szintet lépett – egyetlen formulaautós bajnokságban sem maradt két szezonra –, és a GP3-ban folytatta az ART színeiben. Megnyerte első versenyét, formáját pedig ezúttal a szezon végéig meg tudta tartani, így első nekifutásra megszerezte a bajnoki címet. Ebben az évben csatlakozott a Ferrari versenyzői akadémiájához, Maranellónak köszönhetően pedig a Haasnál szerepelt tesztpilótaként. Még az is felmerült, hogy a GP3-ból egyenesen az F1-be léphet fel.

2017-ben végül a Formula-2-ben kötött ki, újra csapatot váltva és a Premához szegődve. A GP3-ban meggyőző szezont futott újonc létére, az F2-ben viszont rekordokat döntögetett: 11-ből 9-szer nyerte meg az időmérőt (egyszer kizárták), és számos emlékezetes futamgyőzelmet is gyűjtött, például Belgiumban, ahol 25 körön 26 másodpercet vert a többiekre (erről a versenyről végül szintén kizárták). A bajnoki címet ellenfél nélkül, 62 pontos különbséggel gyűjtötte. A Formula-1-ben eközben a Ferrari átirányította a Sauber kötelekébe, velük tesztelt és vett részt szabadedzéseken.

2018-ban aztán az Alfa Romeóval szövetkező Sauberrel kapta meg az abszolút kiérdemelt versenyülést. Leclerc jó teljesítménye a korábbi években sereghajó csapattal ismert: ötször végzett pontszerző helyen, beleértve azerbajdzsáni hatodik helyét, az ifjú monacói újra és újra megvillantotta kiemelkedő képességeit. Nem meglepő, hogy a szezont végigkísérték a pletykák, melyek szerint a tanulóév után 2019-ben már a Ferrarinál bizonyíthat. Ezek a keddi bejelentéssel be is igazolódtak…  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: