DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Elszámolták az üzemanyagot Raikkönen autójában

Kimi Raikkönen eddig egész hétvégén kiválóan ment, azonban az időmérő nem sikerült túl jól számára a változó körülmények között: ennek egy banális hiba volt az oka a csapat részéről.

Kimi Raikkönen pénteken és szombaton a háromból két szabadedzést is megnyert, így jó esélye lehetett minimum az első sorra. A finn végül csak a hatodik rajtkockát szerezte meg az esőkáoszban (pedig még csak sok eső sem esett...), köszönhetően egy banális hibának a csapat részéről.

„Azt tudtam, hogy kevés üzemanyagom van, arról viszont fogalmam sem volt, hogy már nem lesz időm visszamenni még egy mért körre a tankolás után” - mondta a nyilvánvalóan csalódott Raikkönen a kvalifikáció befejeztével. „Gondolom akkor lehetett volna több benzint az autóba tölteni, amikor kereket cseréltünk, így pedig több körre lett volna lehetőségem, de őszintén szólva nem tudom, mi történt, nem beszéltük ezt még meg.”

ferrari-pit-spa-2018



„Nyilván nem így akartuk, hogy vége legyen, de ez jutott ma nekünk. Meg kell néznünk, mi is miért történt. Tudtuk, mennyi üzemanyagunk van, máshogy kellett volna kezelni az egész helyzetet. Azt hittem, van még elég időnk, aztán ez történt.”

Raikkönen veszte volt az is, hogy a pálya folyamatosan száradt a rövid zápor után, így mindenki rettentően begyorsult az ő mért köréhez képest, így pedig, ahogy azt említettük, csak a hatodik helyet szerezte meg Grosjean mögött és a két Red Bull előtt. A csapattárs Sebastian Vettel sem futott tökéletes időmérőt, a németnek is jó esélye lehetett volna a pole-ra, de Lewis Hamilton egy kiváló menettel elorozta azt előle, köszönhetően annak, hogy a német autójában az akkumulátor nem volt éppen ideális töltöttségi szinten.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: