DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel: Balszerencse, vagy túl sok hiba?

Idén már több olyan hibát is elkövetett a Ferrari német F1-es pilótája, amelyekkel nagyon értékes pontokat veszített - Lewis Hamilton ebben a tekintetben egyelőre jobb, bár van, aki szerint csupán szerencsésebb.

Azt röviden mi is érintettük már, hogy Sebastian Vettel legnagyobb problémája eddig ebben a szezonban az, hogy az igazán jó helyzetekből nem tudta kihozni a maximumot, az Autosport pedig arra is rávilágított, hogy milyen kulcsfontosságú hibákat követett - a portál három ilyet emelt ki, hozzátéve, hogy 2017-ben is került hasonló helyzetbe a német.

Először is nyerhető futam volt számára az Azerbajdzsáni Nagydíj, ám a kései újraindításnál hibázott, nekiment Bottasnak, elhagyta a pályát és végül a negyedik helyig zárkózott fel - itt mondható, hogy tizenhárom pontot dobott el, hiszen teljesen reális esélye volt a győzelemre. Aztán a Paul Ricardon is bajba került, amikor szintén Bottasszal ütközött, itt ötödik lett, pedig ha csak besorol Bottas mögé, a harmadik helyen állt volna - az Autosport itt ötpontos mínusszal számol. A harmadik ilyen pedig természetesen a Német Nagydíj, ami a legfájóbb mind közül, hiszen a szinte biztos győzelem helyett nullázott saját hibájából, ami huszonöt pontjába került.

vetti



Összességében tehát negyvenhárom egységet dobott el ezekkel az esetekkel, nem számolva pluszban azt, amelyekhez hozzásegítette Lewis Hamiltont, hiszen a három esetből kétszer a brit mögötte volt a kérdéses szituációban. Ezzel szemben Hamilton nem járt pórul hasonló esetek miatt - neki is voltak hibái, de nem került olyan helyzetbe, mint Vettel, ami a kisebb rontások mellett természetesen a szerencsének is köszönhető.

Az viszont látszik, hogy a németországihoz hasonló hiba és a bakui "forrófejűség" nem fér bele egy ilyen kiélezett vb-harcban és Vettel már tavaly is elvesztette néha a fonalat, elég csak a bakui megőrülésre, vagy a szingapúri rajtbalesetre gondolni - utóbbinál nem feltétlenül tekinthető ő hibásnak, mégis rendkívül értékes pontokat veszített azzal, hogy belekeveredett egy balesetbe.

Ami viszont a német mellett szól, az az, hogy egy-egy ilyen negatív esemény után villámgyorsan képes összeszedni magát, ha a futamon el is veszti a fejét, a következő hétvégére már ismét 100%-osan koncentráltan érkezik meg, míg Hamilton azért hajlamos negatív spirálba kerülni, éppen úgy, mint ahogy pozitív szériák is gyakrabban esnek meg vele, mint Vettellel. 

Szóval a döntő kérdés az, hogy megfordul-e a szerencse kettejük között, vagy hogy Vettel képes-e kevesebb hibával, kevesebb rizikóval dolgozni a szezon második felében. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: