DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Coronel: Hamiltont büntetni kellett volna

Az általunk is jól ismert Tom Coronel teljesen megdöbbent a Német Nagydíj végeredményén, hogy egy egyértelmű szabálytalanságot megúszhatott Lewis Hamilton. A versenybírák következetlenek.

A veterán holland pilóta, akit a WTCC-ből évek óta igen jól ismerhetünk, nem rejtette véka alá véleményét Lewis Hamilton manőverével, de leginkább az azt követő versenybírósági döntéssel kapcsolatban. Coronel szerint nem is képezi vita tárgyát, hogy Hamiltonnak büntetés járt volna, mégis megúszta és megtarthatta győzelmét, pedig egyértelmű szabálytalanságot követett el.

A verseny hajrájában történt ugyanis, amikor a biztonsági autós időszak alatt kihívták kerékcserére Valtteri Bottast. Ezzel egy időben Hamilton fülére is rászóltak, hogy jöjjön ki a bokszba, de az utolsó utáni pillanatban mégiscsak változtattak és azt kérték, hogy maradjon kint a pályán.

Ezt azonban már csak úgy tudta végrehajtani, hogy a fehér záróvonalon és a füvön is keresztül kellett hajtania. Az FIA az utóbbi években rendkívül szigorúan veszi a fehér vonalon való átlépést, valamint a pálya határait. Beidézték a brit pilótát a verseny után, de a versenybíróság végül nem büntette meg, mindössze egy figyelmeztetést kapott.

Coronel számára érthetetlen, hogy nem büntették meg Hamiltont


Ez sokaknál kiverte a biztosítékot, mivel ennél jóval enyhébb eset miatt kapott büntetést két éve Kimi Raikkönen, valamint élénken él mindenkiben a tavalyi, austini eset, amikor pedig Max Verstappent sorolták hátrébb. A szabály az szabály… vagy mégsem?

„A fehér vonal akkor is fehér vonal. Úgy vélem, ez egy hihetetlenül furcsa történet. Lehet, hogy csak én vagyok így vele, de én ezt nem tudom elfogadni. Az FIA megint azt bizonyította, hogy a büntetések osztogatásánál következetlen” – nyilatkozta Tom Coronel a Traffic radio számára.

A rajongók többet vártak Max Verstappentől az esőben, de valójában semmi előnyt nem hozott számára Németországban. Igaz, nem is volt igazi eső. Honfitársa viszont megvédte a húszéves pilótát. „A múltban Max az esőben olyan teljesítménnyel jelentkezett többször is, amiről sok más versenyző csak álmodik. De legyünk reálisak, azért Verstappen sem válik minden esőben egy istenné” – tette hozzá Coronel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: