DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Kiderült, Hamilton okozta-e a meghibásodást

Közvetlenül az időmérő edzés vége után még sem a brit pilóta, sem Toto Wolff csapatvezető nem tudott erre pontos választ adni, azóta azonban a Mercedes közleményt adott ki ezzel kapcsolatban.

Lewis Hamilton számára már a Q1 utolsó perceiben véget ért a Formula-1-es Német Nagydíj időmérő edzése, amikor hidraulikai hiba miatt kénytelen volt leparkolni a Mercedesét. A visszajátszásokból úgy tűnt, a meghibásodást az okozta, hogy a brit a bukótérből visszajőve átugratott a rázókövön az 1-es kanyarban, s maga Toto Wolff is erre gyanakodott közvetlenül a kvalifikáció leintése után.

A négyszeres világbajnok ugyanakkor már elsőre is úgy fogalmazott, hogy még az átugratás előtt érzett valamiféle meghibásodást, s mint kiderült, neki volt igaza. A Mercedes ugyanis kivizsgálta az incidenst, s arra jutott, hogy már az 1-es kanyarban található „normál” kerékvetőn áthajtva tönkrement a hidraulika és a szervokormány Hamilton autójában:

„Lewis Hamilton hidraulikai hibát szenvedett el az 1-es kanyarban, amint áthajtott az ottani „normál” kerékvetőn. Ennek a meghibásodásnak az eredményeként tönkrement a szervokormány, az autója pedig átpattogott a bukótéren. A televíziós közvetítésben látott „ugrálások” a hidraulikai meghibásodás következményei voltak, nem pedig az okai” – olvasható a csapat közleménye a probléma kapcsán, amely miatt a címvédő mindössze a 14. pozícióból vághat neki a vasárnapi hockenheimi versenynek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: