DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Grosjean szerint a Haas számára elérhető a negyedik hely

Romain Grosjean 2018-ban eddig egyetlen alkalommal tudott pontot szerezni, igaz, az egy kiváló negyedik hely volt még Ausztriában. A francia rendszeresítené az ilyen eredményeket.

Ha azt mondjuk, Romain Grosjeannak nincs szerencsés szezonja, valószínűleg alálövünk az arányos jelzőhöz képest. A francia idén eddig egyetlen alkalommal tudott pontot szerezni, mert vagy az edzések valamelyikén törte össze autóját, ami után már nem tudott javítani, vagy a futamokon, ahol pedig így eleve esélye sem volt erre.

Már a csapatfőnök Günther Steiner is elmondta versenyzője helyzetével kapcsolatban, hogy kezd sok lenni a hiba, amit Grosjean elkövet, a francia pedig érthető módon szintén nem akarja gyarapítani „bűnlajstromát”.

„Óriási a potenciál a csapatban, ezt már régóta mondom” - olvasható Grosjean nyilatkozata a gptoday.com portálon. „Idén megmutattuk, hogy képesek vagyunk nagyszerű eredmények elérésére, ez pedig sokat ígér a későbbiekre. Minden csapattagnak nagy munkája van ebben.”

00118012_677



A pályák nagy részén összejött a jó eredmény. „Barcelona, Paul Ricard, Red Bull Ring és Silverstone - mindegyik helyszínen erősek voltunk és mind-mind különböző pályák” - fogalmaz magabiztosan Grosjean. „Mindenhol jók tudtunk lenni, kivéve Monacót, ezt kár lenne tagadni. A legutóbbi fejlesztéseinkkel előre tudtunk lépni, jobbak vagyunk már a lassú kanyarokban is. Ebben lehet még javulni, de nem vagyunk rosszak sem. Akár még Németországban és Magyarországon is összejöhet egy jó eredmény. Sokat fejlődtünk, a potenciál pedig az első naptól bennünk van. Készen állunk a még nagyobb dolgokra.”

A Haas jelenleg ötödik a Renault mögött, megelőzve olyan istállókat, mint a McLaren vagy éppen a Force India, amely jelentősen alulteljesít magához képest. „Már az első nap, mikor autóba ültem, tudtam, hogy ezek az eredmények elérhetők lesznek. De még mindig tudunk fejlődni és ennél is jobbak lenni. Ha ránézünk a tabellára, azt láthatjuk, hogy sajnos nincs túl sok pontom, de azon dolgozunk, hogy ne legyenek problémáink. Megcélozhatjuk a negyedik helyet.”

A francia szívesen jön Németországba, bár elmondta, az igazi kedvenc a Nürburgring. „2007-ben itt lettem F3-as bajnok, szóval nyilván szeretem a helyet. Nyertem itt a Formula-Renault 1,6-os bajnokságában és a GP2-ben is, utóbbiban csak egy büntetés miatt lettem végül második. De minden év más, és senkit nem érdekel, mi történt a múltban.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: