DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Briatore: Hamilton jobb, mint Vettel; Raikkönenre nincs szükség

Flavio Briatore szerint Hamilton vissza fog ütni Vettelnek és a Ferrarinak, akiknek véleménye szerint, le kell cserélniük Raikkönent, mivel vele soha nem fogják megnyerni a konstruktőri bajnoki címet.

Mindenkihez volt néhány keresetlen szava a volt csapatfőnöknek, aki határozottan állást foglalt minden érintett témában és nem ért egyet Ross Brawn véleményével. Briatore szerint Hamilton a jobbik pilóta, ő maga pedig úgy gondolja, hogy a brit fel fog állni az utóbbi rosszul sikerült hétvégék után. Az olasz Radio Capitalnak elmondta, hogy szerinte Vettel csak akkor lehet 2018 világbajnoka, ha Hamilton hibák sorozatát fogja elkövetni:

„A Ferrarinak újra van esélye győzni, de csak abban az esetben, ha Lewis hibákat fog véteni. Csak az elmúlt két versenyen történt szerencséjének köszönheti a Ferrari, hogy egy kisebb előnnyel várják a folytatást” – mondta a Renault-val - csapatfőnökként - korábban világbajnoki címeket szerző Briatore. „Hamilton jobb, mint Vettel, főleg, hogy a németnek harcolnia kell sokszor az autójával, hogy irányítása alatt tudja tartani. Lewis megtalálta a maga ritmusát a W09-esben, így neki van egyszerűbb dolga.”

Briatore elég markáns véleménnyel van a mai F1-ről


Ezután áttért a csapatokra Briatore, szerinte ugyanis a Ferrarinak csak abban az esetben lesz esélye konstruktőri címet nyerni, ha változtatnak a pilótafelállásukon: „Tegyék ki Raikkönent és ültessék be a helyére Leclerc-t. Másként sohasem fognak konstruktőri címet nyerni, de ha meghúzzák ezt a lépést, akkor, lévén a Ferrariról van szó, jó esélyeik lesznek a cím elnyerésére.”

„Az a baj a mai F1-gyel, hogy túl keveset számítanak a versenyzői kvalitások. Ott ülnek a legnagyobb pilóták a legjobb autókban, erre arról kell beszélnünk, hogy lágy, szuperlágy… Hihetetlen! Túl fontos szerepet játszanak manapság az abroncsok, és ez nem tesz jót a sportnak” – kelt ki a gumik ellen is Briatore.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: