DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A 2019-es versenynaptár első nyolc dátuma

Korábban kezdődik és később fejeződik be a Formula-1 következő szezonja – az idényzárót csak decemberben rendezik meg. A többi időpont Miami miatt bizonytalan.

 

A német Auto Motor und Sport szaklap közölte a 2019-es Formula-1-es versenynaptár első pontos időpontjait. A feltételezett 21-ből nyolc nagydíj dátuma ismert, beleértve az első hetet. A szezon március 17-én indul Ausztráliában, egy héttel a 2018-as kezdés előtt. A nagydíjat azért hozták előre, hogy a soron következő bahreini és kínai versenyeket két-két hét választhassa el egymástól. A Kínai Nagydíj lesz az F1 történetének 1000. futama, melyet az idei szezonnak megfelelően Azerbajdzsán, Spanyolország, Monaco és Kanada követ majd.

A szezon első harmada mellett a finálé időpontját hozták nyilvánosságra: az Abu Dhabi Nagydíjat december 1-jén rendezik. Ez is egy héttel későbbi időpont az ideinél, egyúttal azt jelenti, hogy 1963 óta először tartanak világbajnoki nagydíjat az év utolsó hónapjában, decemberben. Abban az idényben a Dél-Afrikai Nagydíjat futották december 28-án.



A szezon további részének időpontjai azért nem ismertek, mert egyelőre kérdéses, lesz-e második nagydíj az Egyesült Államokban, Miamiban. Ha igen, arra a versenyre októberben kerül sor. A motorsportért felelős F1-es tisztségviselő, Ross Brawn úgy nyilatkozott: a 2019-es menetrend szinte teljesen kész van.

Amiben a hiányzó időpontok ellenére is biztosan lehetünk, az az, hogy nem lesz verseny három egymást követő héten, ahogyan történt idén a Francia, Osztrák és Brit Nagydíjak esetében. Az eddig példa nélküli tripla indítéka az volt, hogy a foci-vb döntőjének hétvégéje szabad maradjon, 2019-ben viszont két párba állított nagydíjat mindig követni fog legalább egy hét szünet.

A 2019-es versenynaptár ismert időpontjai:

Ausztrál Nagydíj

március 17.

Bahreini Nagydíj

március 31.

Kínai Nagydíj

április 14.

Azerbajdzsáni Nagydíj

április 28.

Spanyol Nagydíj

május 12.

Monacói Nagydíj

május 26.

Kanadai Nagydíj

június 9.

 

Abu Dhabi Nagydíj

december 1.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: