DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Ocon nem kap új motort Monacóra

A Force India eldöntötte, hogy a francia pilóta Barcelonában olajproblémák miatt gyengélkedő erőforrását nem kell kicserélni, így megússza a rajtbüntetést a hercegségben.

A Force India francia pilótájának, Esteban Oconnak nem cserélik ki a Barcelonában rakoncátlankodó Mercedes-erőforrását az autójában, ugyanis utólag kiderült, a gondok olajproblémákra vezethetőek vissza. A Spanyol Nagydíj nem a legjobban sikerült Ocon számára, hiszen egyrészt az időmérőn csak a 15. helyet tudta megszerezni, autójának motorja egyszerűen elfüstölt, így esélye sem volt a versenyen a jó szereplésre.

Ocon-Monaco-dppi



A csapat akkor nem tudta a probléma okát, és attól tartottak, hogy a motor meghibásodása vezethetett a leálláshoz, azaz mindenképpen cserélni kell erőforrást a Force Indiában. Nos, azóta kiderült, nincs is szükség a cserére, ugyanis a probléma az olajellátó rendszer hibájából adódott, és a motor károsodását megakadályozta a szoftveres védelem. Így Ocon a Barcelonában használt motorral gurulhat a pályára Monacóban is, ám vélhetően az is közrejátszott a csapat döntésében, hogy egy évben csak három motort lehet a 21 futamon használni, így a francia pilóta számára egy motor még mindenképpen megmarad. Egy biztos, Oconnak nagyon kell vigyáznia a hétvégén a Mercedes-motorjára.

Persze azt sem árt tudni, hogy ha a megengedett motorszámot túllépik a csapatok, akkor a pilótákat rajtbüntetéssel sújtják, ami mondjuk egy monacói pályán végzetes is lehet. Daniel Ricciardo alatt például Kínában ment szét teljesen váratlanul a Renault-motor, míg a Toro Rosso Brendon Hartley barcelonai bukását követően hajtott végre nem tervezett motorcserét. A legrosszabbul Kimi Raikkönen járt, akinek a spanyol versenyhétvégén előbb pénteken kellett erőforrást cserélnie, majd a vasárnapi futamon is motorgondjai akadtak, így fel is adta a versenyt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: