DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Ricciardo: A mi véleményünkre nem kíváncsiak?

Több F1-es pilóta adott hangot annak, hogy az FIA szakemberei a 2019-es szabálymódosítások előtt meg sem kérdezték őket a változtatásokról, amelyeket nem tartanak jónak.

2017-ben jelentős változáson esett át a Formula-1-es autók aerodinamikája, így gyorsultak, látványosabbak és szebbek lettek, ugyanakkor a turbulens levegő miatt szinte lehetetlen volt egymás mögött haladniuk, így drasztikusan lecsökkent az előzések száma. Márpedig a versenyeknek ez utóbbi a sava-borsa.  Éppen ezért az FIA úgy döntött, az előzések megkönnyítése érdekében módosítja a 2019-es szabályokat – például az egyszerűsített első szárnyak segítségével –, ám ez több versenyzőnél kicsapta a biztosítékot.

ricciardo-dppi



A Ferrari négyszeres világbajnoka, Sebastian Vettel egyenesen komikusnak minősítette a helyzetet, hiszen mindössze csak egy év telt el az utóbbi évek egyik legnagyobb szabályváltoztatása óta, és máris módosítani akarják ezeket. Daniel Ricciardo csatlakozott a német pilóta véleményéhez, és hozzátette, mindenesetre különösnek tartja, hogy egy ilyen fontos szabálymódosításnál nem kérik ki a véleményüket.

„Egyszerűen fogalmam sincs, hogy mit változtattak meg. Fogalmam sincs arról, hogy a versenyzőket partnernek tekinti-e az FIA, de talán megkérdezhetne minket például ebben a kérdésben. Ugyanis mi ülünk az autóban, mi vezetjük azokat. Igaz, nem vagyunk mérnökök, de talán jobban tudjuk, mi hogyan működik versenyhelyzetben vagy előzési szituációban. Erről mindenképpen konzultálni kellene, hiszen a versenyzők közül sokan egyetértünk egymással. Igaz, a csapatokra ez nem annyira jellemző, így nagyon nehéz egy-egy kérdés megvitatása” – jelentette ki a Red Bull pilótája.

Az FIA elnöke, Jean Todt szerint viszont a pilóták azok, akik nem vesznek részt a megbeszéléseken, ugyanakkor a sajtótájékoztatókon folyamatosan panaszkodnak a nehéz előzési lehetőségek miatt.

„Mindig is azon voltam, hogy a lehető legtöbb kérdésben meghallgassam a versenyzők véleményét. Nem véletlen, hogy minden módosítást megelőző megbeszélésre meghívást kapnak ők is. Ám hiába a lehetőség, annak ellenére sem jönnek el ezekre az egyeztetésekre, hogy hívjuk őket” – állította Jean Todt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: