DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Williams: Hamarosan érkezik a fordulat

Az évad eddigi egyik legnagyobb csalódása a Williams-Mercedes. Bakuban is csak a szerencse folytán szerzett Lance Stroll négy pontot. A csapat tanácsadója azonban bizakodó.

Sosem jó egy korábban több világbajnoki címet is bezsebelő istállót ennyire a vert mezőnyben látni. A ’80-as, ’90-es évek egyik legmeghatározóbb gárdája, a Williams nem éppen legjobb napjait éli mostanság. Évek óta fokozatosan csúszik lejjebb a rangsorban, idén pedig sajnos a sereghajtók között kell keresnünk.

A grove-iak látványosan szenvednek 2018-ban, nemrég még pont nélkül álltak, ám az azerbajdzsáni, kaotikus futamon, nagy szerencsével a nyolcadik helyet csípte meg Lance Stroll. Csapattársának, Szergej Szirotkinnak még várnia kell élete első pontszerzésére, de a nem túl acélos pilótapáros mellett a versenyautóval is komoly bajok vannak.

A Williams huszonegy éve nem nyert világbajnokságot


Tovább rontja a helyzetet, hogy a főszponzor (Martini) az év végén kiszáll a csapat mögül, így pénzügyileg is megroggyanhat a Williams. Az istálló tanácsadója, Alexander Wurz (korábbi F1-es versenyző) azonban kevésbé borúlátó, szerinte már jó úton haladnak a megoldás felé mind technikai, mind pénzügyi téren.

„Hamarosan elérkezik a fordulat. Több vállalattal állunk már kapcsolatban és további tervezetek is hevernek az asztalon. Képesek leszünk pótolni a Martinit. A csapat jövője egyáltalán nincs veszélyben” – nyilatkozta Alexander Wurz.

„Az évközi technikai fejlődésünkkel kapcsolatban meglehetősen szkeptikus voltam, de végre jó megoldásokat találtunk, amik a nyárra vélhetően működni is fognak” – tette hozzá az egykori osztrák pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: