DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

A spanyolok a Mercedesnél látják Alonsót

Még Lewis Hamilton sem akadályozhatja meg, hogy Fernando Alonso a Mercedeshez csatlakozzon 2019-ben. Egy spanyol lap biztos benne, hogy a nemzeti hős elhagyja a McLarent, és új istállónál köt ki.

A Renault-motoros McLarennel Fernando Alonso pontot szerzett a szezon első négy nagydíjának mindegyikén, de az MCL33 tempója még mindig nagyon messze van a nyertes vagy akár dobogós helyezéstől, ami a spanyol pilóta célja lenne, aki a WEC spái szezonnyitóján újból megízlelte a győzelem régen érzett ízét.

Eközben a Mercedes egyetlen szerződtetett pilótával sem rendelkezik 2019-re. Nyílt titok, hogy Lewis Hamilton hosszabbítása – annak ellenére, hogy az Ausztrál Nagydíj óta várják, és azóta nem került rá sor – csak formaság, a Diario Gol lap szerint azonban a brit versenyző elveszti különleges jogát, amellyel megvétózhatja új csapattársát.



A spanyol lap úgy véli, hogy ezzel megnyílik Alonso előtt a Mercedes kapuja, és 2007 után újra csapattársak lesznek Hamiltonnal, aki a napokban azt mondta a kétszeres világbajnokról, „Fernando Alonso volt a legkeményebb ellenfél, akivel valaha szembenéztem.” A Diario Gol már korábban beszámolt arról, hogy a McLaren teljesítményével elégedetlen Alonso év végén elhagyja a csapatot, és Lando Norris veszi át a helyét.

Akkor még azt tartották esélyesebbnek, hogy Alonso egy másik bajnokságban keres új kihívást, de a forgatókönyvek gyorsan változnak: a Diario Gol most azt írta, a Mercedes mellett másik opciója a Renault, mellyel a 2005-ös és 2006-os bajnoki címet szerezte. Akár még a Haas is szóba jöhet, abban a – csekély valószínűségű – esetben, ha Romain Grosjean Kimi Raikkönen helyére igazol a Ferrarihoz, és üresedés támad az amerikai csapatban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: