DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Hamilton megmentette a motorját a szezonnyitón

A Ausztrál GP első helyét elbukó Lewis Hamilton jól tette, hogy nem támadta minden áron Sebastian Vettelt: helyette lehűtötte motorját, amelynek hőmérsékletei a határértékek közelében voltak.

Napokkal az Ausztrál Nagydíj után kiderült, pontosan miért vesztette el a vezetést Lewis Hamilton, mikor Sebastian Vettel kiállt kerékcserére, és elé tért vissza: a különbségeket kalkuláló program hibázott, körülbelül 2 másodpercet tévedett, amely következtében Hamilton kevésbé hajtott, Vettel pedig megelőzte. Az már egy másik kérdés, hogy ezt követően a Mercedes pilótája nem tudta visszaelőzni a Ferrarit. A címvédő bajnok ezzel veszített hét pontot, de ennél fontosabb, hogy megóvta motorját egy műszaki hibától, ami hosszú távon fontosabb lehet számára, hiszen a szezon során mindössze három erőforrás használható fel.

„Hallhattak minket a rádióban, mikor közöltük Lewisszal, hogy kezd forrósodni. Ez akkor történik, mikor az autók nagyon közel vannak egymáshoz, és a hűtők nem kapnak tiszta levegőt” – mondta Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója a csapat Pure Pitwall című YouTube-műsorában.



„Egészen közel került a hőmérséklet határértékéhez, ezeket a határokat pedig mindig nagyon szorosan szemmel tartjuk. Meg lehet közelíteni őket, de nagyon óvatosnak kell lenni, nehogy átlépjük. Lewis esetében rendben voltak. Közel kerültek a határhoz, ekkor mondta Lewis a rádión, hogy nem tud elmenni mellette, ezért óvni fogja a motort. Ekkor lelassított, és hűtötte az autót. Le lehet tekerni a motorerőt, hogy ne legyen megerőltetve. Abban pedig egészen biztosak vagyunk, hogy a motor jó formában lesz” – magyarázta meg stratégiai szemszögből, mi történt az Ausztrál Nagydíj második felében.

Hozzátette, hogy a szóban forgó motort nem tesztelhetik fékpadon a versenyek között, de ennek ellenére is úgy gondolják, Bahreinben nem lesz szükség második erőforrást megkezdeni. „Pillanatnyilag ez az egyedüli motor szerepel Lewis készletében. Ezt a motort fogja használni Bahreinben és Kínában. Szemmel fogjuk tartani az egységet, mint mindig, hogy megbizonyosodjunk arról, minden továbbra is rendben működik” – zárt a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: