DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Tényleg ennyire behozták a Mercedest?

A téli tesztek után is magasan a Mercedes istállót tartják a világbajnokság esélyesének. Niki Lauda azonban figyelmeztetett, az előny jelenleg egészen kicsi, azt is elárulta, mit mutatnak az adatok.

Bár a barcelonai teszteléssorozat nyolc napjából mindössze egyet vitt el a német gyártó, látható volt, hogy az Ezüst Nyilak nem igazán mentek rá az egykörös tempóra. A versenyszimulációik viszont remekül sikerültek, emiatt az előző négy évhez hasonlóan ismét őket tartják fő esélyesnek.

Azt már Valtteri Bottas is egyértelműen cáfolta, hogy az idei versenyautójuk egy másodperccel gyorsabb lenne körönként a riválisoknál, a csapat tanácsadója, Niki Lauda azonban ennél sokkal szorosabbnak látja a helyzetet. Szerinte jó, ha két tizedmásodperc az előnyük, de a második helyre a Red Bullt helyezi és csak utána a Ferrarit.

Valóban csak két tizedre lenne a Red Bull?


„A hiperlágy gumi egyáltalán nem volt része a programunknak. Leginkább a megbízhatóságra összpontosítottunk, mivel összesen három motor használható fel egész évben, az új szabályoknak megfelelően” – nyilatkozta Lauda a Kronen Zeitung lapnak.

„A felkészülésünk jobban sikerült, mint a tavalyi évben, magabiztosan utazhatunk Ausztráliába. Ugyanakkor nagyjából egy szinten járunk a Red Bull-lal és a Ferrarival is. Nem vagyok bukméker, fogalmam sincs, mi alapján adják meg az oddsokat, de nem vagyunk annyira egyértelmű esélyesek. Úgy látom, legjobb esetben is két tizeddel verjük a Red Bullt, majd jön a Ferrari” – ismertette véleményét az osztrák legenda.

„A halo látványa nem túl szép, már csak azért sem, mert elég nehezen látható a versenyzők sisakja. A rajongók nem látják, ki ül az autóban, ezen valamit változtatnunk kellene. A rajtrácsgyerekek bevezetése? Szerintem ez egy amerikai típusú túlreagálás volt. A lányok mindig is részei voltak a Formula-1-nek, a gyerekeket pedig a futballban már hosszú évek óta láthatjuk, ebben semmi újítás nincs” – fogalmazott Lauda.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: