DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

8 hónap alatt 25 verseny? A főnök rábólint!

A legtöbb csapatvezetőnek a haja is égnek állna, ha pilótája az F1-es naptár mellé egy komplett másik világbajnokságot is be akarna vállalni. Alonsónak azonban szerencséje van mclarenes főnökével.

Alig pár órája robbant a hírbomba, miszerint Fernando Alonso az F1 mellett idén a WEC-ben is teljes szezonra adta le nevezését. A spanyol már hangoztatta egy ideje, hogy szívesen indulna a Le Mans-i 24 órás versenyen, ám kevesen lehetnek azok, akik arra fogadtak volna, hogy a mclarenes egy komplett másik világbajnokságot vesz majd a hátára. Az 1970-80-as években még teljesen megszokott volt, hogy a Formula-1-es pilóták a királykategóriával párhuzamosan például kisebb formulaautós szériákban, vagy akár endurance versenyeken indultak el, ahogy azonban egyre kiélezettebb lett az F1 világa, ez a gyakorlat úgy lett egyre ritkább. Általában a csapatok sem szeretik, ha versenyzőjük a fő feladatán kívül másfelé is kacsingat, nem beszélve az extra sérülésveszélyről sem.

alonso_indy_2017

Tavaly az Indy 500-on is autóba ült a kétszeres világbajnok


A McLaren azonban nem szokványos módon gondolkozik erről. Vezérigazgatójuk, Zak Brown maga is érdekelt a hosszútávú versenyzés világában, a múlt heti daytonai 24 órást is megjárt United Autosportnak (náluk ment Alonso) ugyanis ő az egyik alapítója. Nem meglepő tehát, hogy hezitálás nélkül támogatták Alonso elképzelését, ám a döntésben az is közrejátszott, hogy három év hondás sikertelenség után szeretnék, ha sztárversenyzőjük kiengedhetné valahol a fáradt gőzt. „Szervezetünkben mindenki tisztában van azzal, hogy bármelyik F1-es istálló számára óriási érték lenne egy olyan motivált, sikerre éhező és boldog tehetség, mint Fernando” – idézte az Autosport Brownt. „Tavaly eljutottunk arra a közös döntésre, hogy a Monacói Nagydíj helyett az Indy 500-on versenyzünk Fernandóval, ám abban is megállapodtunk, hogy minden ilyen lehetőséget külön-külön átbeszélünk. 2018-ban mindkettőnk elsődleges célja a Formula-1-ben való sikeres szereplés.”

„Ahogy Fernando, úgy mi is szívünk mélyén versenyzők vagyunk” – folytatta. „Az egész csapat a különböző kategóriákban való versenyzés eszméjére épül. Elsősorban a Formula-1-re koncentrálunk, erről semmi nem vonhatja el a figyelmünket. Kellő mérlegelés után azonban arra jutottunk, ennek a projektnek nincs ilyen hatása, így a McLaren szándékai is érvényesülnek” – foglalta össze. 

Alonso tehát az F1 mellett idén a WEC-t is a hátára veszi, így március végétől november végéig 25 versenyen fog rajthoz állni. A WEC szuperszezonja ráadásul a 2019-re is átnyúlik, ám arról egyelőre nincs hír, hogy a toyotás szerződése ezt az időszakot is magában foglalja-e.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: