DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Csak a fizetős TV marad az olaszoknak

Az olasz az egyik leginkább, a Formula-1-et fanatikusan kedvelő és követő nemzet. Az idei szezonban mégis előfordul az a furcsaság, hogy kizárólag fizetős televíziós adáson át nézhetik a versenyeket.

Hosszú évtizedek óta az ingyen nézhető, állami RAI tévétársaság kezében volt a száguldó cirkusz eseményeinek közvetítési joga, ez azonban az elkövetkezendő szezonban gyökeresen megváltozik. A RAI ugyanis nem tudott megegyezni a Liberty Mediával a közvetítési jogokról.

Ez pedig utat nyitott a Sky olasz ágának, hogy kizárólagos sugárzási lehetőségre tehessen szert Olaszországban, egészen 2020-ig. Mindössze négy verseny lesz szabadon nézhető az olasz rajongók számára, a TV8 csatornán, ami egyébként a Sky egyik partnercsatornája. Ebben a négyben a hazai futam, Monza is benne van.

Az olasz rajongóknak csak négy verseny nézhető idén ingyen


Miután a Channel 4 sem tudta megújítani szerződését (egy korábbi, még Bernie Ecclestone és a Sky között történt megállapodásnak köszönhetően) Nagy Britanniában, így a szigetországban is kizárólagos jogokkal rendelkezik a Sky Sports. „A Sky Italia nagyon elkötelezett a sportág iránt és sokkal szélesebb és jobb élményeket kínál az olasz szurkolók számára, mint korábban bármikor. Több esemény, hosszabb műsoridő és mélyebb elemzések a Sky csatornáinak segítségével” – nyilatkozta Ian Holmes, az F1 médiajogainak főnöke.

Érdekes, hogy ezzel egy időben Németországban pedig elbukott a szolgáltató, a Sky Deutschland nem jutott dűlőre a Liberty Mediával, ami annyit jelent, hogy az RTL csatorna tűzi műsorára (ingyen) mind a huszonegy idei versenyhétvégét. A Liberty tervezi saját, internetes szolgáltatását is elindítani már 2018-ban, erről azonban továbbra sem árultak el részleteket.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: