DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Egyszerre érkezhet a Force India új neve és autója

Sajtóértesülések szerint a csapatbemutatón végre bemutatkozhat az előző két évben a konstruktőri értékelés negyedik helyén végző F1-es alakulat új neve – állítólag már az időpont is megvan.

Ahogy közeledik a holtszezon vége, egyre több Formula-1-es csapat jelenti be, hogy mikor rántja le a leplet 2018-as autójáról: a Mercedes, a Ferrari, a McLaren-Renault és a Toro Rosso bemutatójának időpontját már tudjuk, de úgy hírlik, a Renault egy február 20-i prezentációval mindegyiküket megelőzi majd. A Force India által szervezett esemény azonban a többieknél is érdekesebbnek ígérkezik – már amennyiben igaznak bizonyulnak a kedden szárnyra kapott sajtóértesülések.

perez-forceindia-mexiko-2017-dppi-1



A német Auto Motor und Sport szaklap szerint ugyanis a csapatbemutatón végre megismerhetjük az előző két idényt a konstruktőri tabella negyedik helyén záró alakulat új nevét. Mint ismeretes, a csapat azzal szeretné jelezni nemzetközivé válását – és egyúttal bíznak benne, hogy ez több szponzori megkeresést is eredményez majd –, hogy kiveszi a nevéből az „India” szót. Eredetileg a „Force One” tűnt befutónak, az azonban túlságosan is emlékeztett a Formula-1 eredeti angol nevére.

Most úgy tűnik, már csak alig egy hónapot kell várnunk arra, hogy végre pont kerüljön a Force India névváltoztatási ügyének végére. Az említett hírportál szerint február 25-én, azaz a Toro Rossóhoz hasonlóan az első barcelonai tesztet megelőző napon ránthatják le a leplet az istálló új nevéről, logójáról és autójáról egyaránt – a Motorsport-Magazine.com ellenben arról számolt be, hogy a Force India egyik szóvivője szerint ugyan valóban egyszerre debütál majd az összes újdonság, de még nincs a csapatbemutató pontos időpontja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: