DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Stirling Moss végleg visszavonul

A motorsport egyik nagy legendája, Sir Stirling Moss úgy döntött, 88 évesen visszavonul a közéleti szereplésektől és csak családjára és egészségére összpontosít. Ezt fián keresztül üzente a világnak.

Idős kora ellenére meglehetősen aktív életet élt az egykori Formula-1-es pilóta, nem volt ritka, hogy a paddockban is megjelent személyesen. A szakemberek Mosst tartják a legjobb olyan versenyzőnek az F1 történetében, aki soha nem tudott világbajnoki címet nyerni. Fia, Elliot tette közzé édesapja üzenetét saját weboldalán, miszerint innentől tartózkodik a nyilvános szereplésektől.

„Minden barátnak és rajongónak, akik használják ezt a weboldalt. Édesapám úgy határozott, hogy végképp visszavonul. Azok után, hogy 2016 végén komoly fertőzések támadták meg, gyógyulása pedig lassú és gyötrelmes volt, azt a döntést hozta, hogy 88 évesen immáron teljes egészében csak szűk körének él” – így a közlemény első fele.

Moss néhány éve egy bemutatón Lewis Hamilton ellen versenyzett


„Nyugalomba vonul ez a kitartó ember, így édesanyámmal együtt élvezhetik jól megérdemelt pihenésüket és több időt tölthetnek egymással és a család többi tagjával. A kiterjedt Moss-klán mindenkinek megköszöni a hosszú éveken át tartó támogatást és szeretetet, mindnyájatoknak boldog és sikeres 2018-as esztendőt kívánunk!” – zárul a weboldalon közzé tett üzenet.

Moss tavaly hónapokon át volt kórházban, Szingapúrban egy komoly, mellkasi fertőzés következményeként, gyógyulása igen hosszú időt vett igénybe. Versenyzői karrierje során tizenhatszor intették le elsőként, 1955 és 1961 között a Mercedes, Maserati, Vanwall, Cooper és Lotus versenyautóját is vezette. Négyszer végzett második helyen a világbajnoki összesítésben.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: