DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

A Renault még mindig fogja Palmer kezét

Hiába a gyári istállótól való menesztése, a francia gyártó hosszú hetek óta azon ügyködik, hogy Jolyon Palmernek helyet találjon egy megfelelő sorozatban. Nem tűnik könnyű feladatnak.

A 2017-es szezonban két pilótát menesztettek az évad vége előtt, Danyiil Kvjatot és Jolyon Palmert. Előbbinél a Red Bull család teljesen meg is szakította együttműködését az orosszal (bár azóta nyilvánosan többször is dicsérték), a brit azonban nem haraggal vált el korábbi istállójától.

A francia gyártó pedig igyekszik továbbra is egyengetni korábbi pilótájának karrierjét, a Formula-1-en kívül próbál versenyzői ülést találni számára egy olyan versenysorozatban, ahol a Renault is érdekelt. Igaz, egyelőre az erőfeszítéseket nem koronázta siker.

Palmer a Japán Nagydíj után adta át helyét Sainznak


„Jo és családja döntenek a jövőjükről, de azt egy szóval sem mondhatják, hogy ne lettünk volna kiemelkedően segítőkészek. Számba vettük a lehetőségeket, de ezeket nem szeretném nyilvánosan részletezni. Keressük a megfelelő helyet, ahol versenyezhet, de egyelőre nem jártunk sikerrel” – nyilatkozta Cyril Abiteboul, a Renault főnöke.

Legkomolyabb lehetőségként a Formula-E merült fel, ahol az e-damsnál, vagy a Techeetah-nál kerülhetett szóba? „Úgy vélem, ebben az esetben az időzítéssel volt probléma. Ha kicsit korábban kezdünk keresni, elérhettünk volna valamit mostanra. Meglátjuk. Amiben csak tudunk segíteni Jo számára, megtesszük, mert valóban úgy gondoljuk, hogy helye van egy kitűnő versenysorozatban” – tette hozzá a francia szakember.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: